Fociban is bajnok a DEAC

Megnyerte a Megye I-es bajnokságot a DEAC labdarúgó együttese szombaton. Azóta az is kiderült: az osztályozón a Körmend csapatával kell megküzdenie az egyetemi gárdának, hogy feljusson az NB III-ba.
Egészen az utolsó pillanatig bizonytalan volt a 2016/2017-es szezon Megye I-es bajnokságának kimenetele, mind a játékosok, mind a szurkolók tudták, hogy a szombati DEAC – Téglási VSE minden szempontból sorsdöntő mérkőzés lesz. Az egyetemi csapat hazai pályán, körülbelül háromszáz néző előtt végül parádés, gólzáporos mérkőzéssel döntötte el az első hely sorsát. A fölényes, 10-1-es győzelemmel a Sáfár László vezette DEAC megnyerte a bajnokságot.
 
- Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Éltünk az alkalommal, és megnyertük a bajnokságot. Tulajdonképpen borítottuk a papírformát, hiszen nem sokan számítottak a mi elsőségünkre a bajnokság elején. Sok buktató volt ebben az évben, de szerencsére jól jöttünk ki belőle, és sikerült behúzni a bajnoki címet – nyilatkozta a mérkőzés után Sáfár László.
 
 
A játékosok a találkozó lefújása után már a pályán elkezdték az ünneplést: a levegőbe dobálták edzőjüket, pezsgővel locsolták egymást, énekeltek és táncoltak.
 
A DEAC játékosaira már a hétvégén újabb komoly megmérettetés vár, akkor az NB III-ba jutás lesz a tét. Mint ismert, a megyei bajnokok osztályozójából 10 feljutónak van esélye a harmadosztályba kerülésre, ez a debrecenieknek utoljára a 2011/2012-es szezonban sikerült. A hétfői sorsolás alapján a Körmend együttesével kell párharcot vívnia a DEAC-nak. A Vas megyei csapat idei 30 mérkőzéséből 28-at megnyert, kétszer játszott döntetlent.
 
- Több szempontból sem örülünk az ellenfélnek, bár benne volt a levegőben, hogy a sorsolás nem nekünk fog kedvezni. Nagyon jó csapattal kell játszanunk, ráadásul földrajzilag a legmesszebb lévő ellenfelet kaptuk meg. A győzelemért viszont mindent megteszünk, igyekszünk élni a kapott lehetőséggel ­– nyilatkozta Pöszmet Tibor, a labdarúgó szakosztály vezetője.
 
Az első találkozót szombaton rendezik, akkor a debreceni egyetemisták utaznak Körmendre.
 
Sajtóiroda - SBD
 
Fotó forrása: Facebook/DEAC -Debreceni Egyetem Atlétikai Club