Jubilánsok a Műszaki Karon

Jubileumi díszokleveleket adtak át június 3-án a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. Az eseményen 48, fél évszázada építőgépész- és építőipari szakon végzett egykori hallgató vehette át aranydiplomáját.

A jubilánsok 1972-ben végeztek a Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kar (MK) jogelőd intézményeiben.

- Az elmúlt 50 év során töretlen volt a műszaki képzés fejlődése és ez a folyamat jelenleg is tart, hiszen az akkori, 400-at alig meghaladó hallgatói szám mára 3400-ra emelkedett, amelyből 1100 a külföldről érkezett, angol nyelven tanuló diák – mondta beszédében Husi Géza.

A DE MK dékánja kiemelte: mára a Műszaki Kar építész-, építő-, gépész-, környezet-, mechatronikai-, jármű- és repülőmérnök szakokon képez alap és mesterképzésben is szakembereket. Új épületszárnnyal bővül az Ótemető utcai campus, járműipari kutatócentrum jön létre a városban és a képzési kínálat további bővítéséhez a kar doktori iskolát hoz létre, amelynek beindítása már a Magyar Akkreditációs Bizottság döntésére vár – sorolta az eredményeket a dékán.

– Büszkék lehetnek az intézményre ahol végeztek, mint ahogyan mi is büszkék vagyunk egykori hallgatóinkra – zárta beszédét Husi Géza.

A köszöntőt követően Kocsis Imre tudományos dékánhelyettes ismertette az elmúlt évtizedek tudományos jellegű fejlődését és az elért eredményeket, majd az egykori végzősök Ailer Piroskától, a Debreceni Egyetem rektorhelyettesétől és Husi Géza dékántól vehették át jubileumi oklevelüket.

Az aranydiplomások nevében Makkainé Hoksza Éva Alpár Ignác-díjas építészmérnök mondott köszöntőt.

– Meghatódva állunk itt az Alma materben, köszönetet mondva az egyetem és a kar vezetésének, hogy nem feledkeztek meg rólunk, öregdiákokról, akik – mai nevén – a Debreceni Egyetem Műszaki Karán szerezték meg első diplomájukat. Köszönet illeti tanárainkat az itt kapott tudásért, a kiváló útravalóért, azért az emberi tartásért, amely még a nehézségekben is segített, hogy becsülettel helytálljunk munkánk során – fogalmazott Makkainé Hoksza Éva.

A jubileumi diplomaosztó résztvevői egyperces néma felállással emlékeztek meg elhunyt tanáraikról és diáktársaikról.

Az ünnepség baráti találkozóval zárult a Műszaki Karon.

Sajtóközpont – BZs