Külföldi hallgatók az oDEonban

Különleges premiert tartanak az oDEonban szombat este. A kizárólag külföldi hallgatókból álló amatőr színészek a Broadwayn számtalanszor előadott népszerű musicalt, a Hairt mutatják be a Böszörményi úti egyetemi színház színpadán.

A rockmusicalt 1968-ban játszották először a Broadwayn, hatalmas sikerrel. A darab azóta is népszerű, az amerikai egyetemek színjátszó csoportjai is rendszeresen műsorukra tűzik. Ennek mintájára a Debreceni Egyetem egyetemi színháza, az oDEon is feldolgozta az előadást, ráadásul rendhagyó módon viszik színpadra a produkciót. 

A színház az autentikus megvalósítás érdekében kizárólag a DE külföldi hallgatóiból állított össze egy társulatot. Az egyetemisták amatőrök, nincsenek színházi tapasztalataik, ám Végh Veronika, az oDEon színház vezetője szerint a kiválasztott szereplők mindegyike nagyon tehetséges. 

- Olyan jelentkezőkkel találkoztunk, akiktől leesett az állunk. Bár érdekes módon nem ismerték a darabot, de amikor meghallották, hogy zenés előadáshoz keresünk színészeket, nagyon sokan megkerestek minket. Több mint ötven jelentkezőből választottuk ki a legjobb tizenkilencet. Mindannyian nagyon tehetségesek, lelkesek, és nagyon szeretik a színházat. Természetesen azért alapvető követelmény volt az énektudás, hiszen mégiscsak egy musicalről van szó. Az volt a célunk, hogy ezúttal elsősorban az egyetemen tanuló külföldi hallgatókat szólítsuk meg - mondta el az unideb.hu-nak Végh Veronika. 

A Hairt május 7-én, szombaton 18 órakor mutatják be az oDEon egyetemi színházban. Az előadással kapcsolatban további részletek itt érhetők el.

Sajtóiroda - BZ