Külföldi hallgatóknak a kutatásról

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán végzett tudományos munkáról, a TDK lehetőségeiről és az egyetem tehetséggondozási programjairól hallhattak a TTK angol nyelvű képzésben résztvevő hallgatói a külföldi diákokat tömörítő International Student Union (ISU) rendezvényén.

Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja köszöntötte a nemzetközi közönséget az Élettudományi épület előadójában tartott rendezvényen. A kari vezető kiemelte, hogy egy hiánypótló rendezvényről van szó, hiszen egyre nagyobb az igény a külföldi hallgatók részéről is, hogy bekapcsolódjanak a kar tudományos életébe.

- Nagyon örülünk, hogy az angol nyelvű képzésekben résztvevő hallgatók is kezdik megismerni a Tudományos Diákköri Konferenciát, amely évről évre egyre népszerűbbé válik külföldi hallgatóink körében – hangsúlyozta az eseményen mondott köszöntőjében Kun Ferenc. A dékán reményét fejezte ki, hogy a sikeres rendezvény nyomán még több diák fog bekapcsolódni a TTK nemzetközi szinten is eredményes kutatási tevékenységébe.

Előadásában Kun Ferenc vázolta a TTK intézményeinek kutatási portfólióját, illetve kitért a kar rendkívül erős vállalati kapcsolatrendszerére, amely ugyancsak kiemelt szerepet játszik az alap- és az alkalmazott kutatásokban is. A dékán kiemelte, hogy a kar kutatói az elmúlt években olyan neves lapokban is publikáltak, mint a Nature és a Science, illetve számos meghatározó kiadvány szerkesztőségi biztosságának munkájában is részt vesznek.


Az eseményen a Tudományos Diákköri Konferenciákról Boros Zoltán Gábor, a DE TTK Analízis Tanszék tanszékvezetője beszélt, míg az intézmény tehetséggondozó programját, a DETEP-et a DE Tudományos Igazgatóság képviseletében Mándy Zsuzsanna mutatta be. A TTK kutatásaiban résztvevői külföldi hallgatók saját tapasztalataikat osztották meg a közönséggel.

Sajtóiroda - TPL