Nemzetközi fórum az informatikai innovációkról

Az autonóm vezetés kihívásain keresztül a mesterséges intelligencia új paradigmáiig, az MI, a digitális ikrek, valamint az integrált modellezés klíma- és levegőminőség-védelmi alkalmazásáig számos informatikai újdonsággal ismerkedhettek meg a DE Informatikai Karán rendezett kétnapos CITDS Információtechnológiai és Adattudományi Konferencia résztvevői. A rendezvény központi eleme ezúttal is a mesterséges intelligencia és a technológiák kölcsönhatása volt.

Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatika Kar dékánja köszöntőjében kiemelte: a szakmai tanácskozás iránt egyre nagyobb az érdeklődés, egyre több kutató tárja fel tudományos eredményeit, mindez azt mutatja, hogy a CITDS egyre inkább elismert nemzetközi találkozóhellyé válik az informatika és az adattudomány területén dolgozó kutatók számára.

- A konferencia témaköre szándékosan széles körű. Napjainkban a mesterséges intelligencia, az adattudomány, a számítástechnika, a kommunikációs technológiák és a kiberbiztonság terén zajló fejlesztések egyre szorosabban összefonódnak. Az egyik területen elért fejlődés gyakran új lehetőségeket, új kihívásokat teremt egy másik területen. Ez az idei tudományos programban is világosan megmutatkozott, a CITDS egyik erőssége éppen abban rejlik, hogy nem önmagában, elszigetelten kezeli a mesterséges intelligenciát, hanem olyan területekkel kapcsolja össze, mint a kiberbiztonság, a kommunikáció, a szoftverfejlesztés, a matematikai modellezés és a valós mérnöki alkalmazások. Jól haladunk afelé is, hogy a konferencia tanulmánykötete bekerüljön az IEEE Xplore digitális könyvtár kutatási adatbázisába – fogalmazott a kari vezető.

A dékán hozzátette: a Debreceni Egyetem számára kiemelten fontos, hogy minél több, a mostanihoz hasonló nemzetközi fórumnak adjon otthont, ahol elismert kutatók, fiatal tudósok és hallgatók találkozhatnak, megvitathatják az információtechnológia, valamint az adattudomány aktuális fejleményeit.

Az eseményen több nemzetközileg is elismert szaktekintély tartott tudományos előadást, elsőként Helen D. Karatza, a görögországi Taszmaniai Arisztotelész Egyetem professzora, aki ismertette kutatási területét, bemutatta a felhő-, a köd- és a peremhálózati (edge) számítástechnika területén elért legkorszerűbb kutatási eredményeket.

- Kiemelten foglalkozunk az erőforrás-gazdálkodás és az ütemezés kérdéseivel, melyek megoldása elengedhetetlen ahhoz, hogy a felhőalapú rendszerek alkalmassá váljanak nagy teljesítményű számítási feladatok ellátására, valamint komplex, időkritikus és valós idejű alkalmazások hatékony ütemezésére. Ez utóbbi technikák kulcsfontosságúak, hiszen a teljesítmény nagy mértékben ezektől függ – tette hozzá a professzor.

A két nap során a résztvevők előadásokat hallhattak többek között a mesterséges intelligencia alkalmazási területeiről, a sztochasztikus és időbeli adatok elemzéséről, az autonóm járművekről, a beágyazott rendszerekről, a biztonságról és az adatvédelemről, a dolgok internetéről (IoT) és a hálózati technológiákról, szoftvertechnológiákról, számítási modellekről, valamint számos egyéb kapcsolódó témáról.
Kiemelt szerepet kapott a mesterséges intelligencia, az ezzel kapcsolatban bemutatott tudományos munkák a nagy nyelvi modellektől és a multimodális MI-től kezdve az orvosi alkalmazásokon, a magyarázhatóságon, a számítógépes látáson és az előrejelzéseken át egészen az ipari rendszerekig terjedtek.

A CITDS idén szorosan kapcsolódott az AIDA AICET nyári egyetemhez és szimpóziumhoz, így a konferencia programja ez utóbbi szakmai esemény résztvevői számára is nyitott volt.

Sajtóközpont - BZ

Last update: 2026. 09. 01. 10:53