Lerakták a teniszközpont alapkövét

Jövő tavaszra készülhet el az új Sportgazdasági –menedzsment és Teniszközpont a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán. A létesítmény egységei sport és oktatási funkciókat látnak majd el. A mintegy 860 millió forintos beruházás alapkövét csütörtökön rakták le.

Az új sportlétesítmény létrehozásának ötlete már több mint két felvetődött a város és az egyetem vezetésének 2016 eleji megbeszélésein. A városvezetéshez eljutott magánkezdeményezések kapcsán, fogalmazta meg Papp László, Debrecen polgármestere, hogy egy ilyen központnak az egyetemen lenne a helye. Ezt követően elkészültek a hatásvizsgálatok és tanulmányrajzok, végül a Böszörményi úti campuson, a sportcsarnok mellett jelölték ki a helyszínt.

- A teniszközpont felépítése az egyetem harmadik missziója mellett azt a debreceni sajátosságot is szimbolizálja, hogy a város, az egyetem vezetése és a létesítmény megvalósítói között régóta fennálló együttműködés újabb állomásához érkezett – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: az egyetem a városi sportlétesítmény-fejlesztések tekintetében átvette a stafétát az önkormányzattól, az elmúlt években nem csak egyetemi, hanem városi célokat is kiszolgáló nagyszerű sportlétesítmények jöttek létre.

- Nagyon jó törekvés az, hogy a város jövőjéről együtt gondolkodunk. Ha egy ilyen létesítmény létrejön Debrecenben, az nem csak az egyetem polgárainak fejlődését, tanulását, kellemes időtöltését szolgálja, hanem a városban élők igényét is kielégíti.  A magyar felsőoktatásban egyedülálló a Debreceni Egyetem adottsága és hozzáállása, egyrészt a sportinfrastruktúra területén, másrészt azért, mert az oktatásba is beépíti a sporttal kapcsolatos képzési lehetőségeket – tette hozzá a polgármester.

A tervezett épület két egységből áll majd, amelyek kapcsolódnak a meglévő tornacsarnokhoz. A háromszintes oktatási rész elsősorban a Gazdaságtudományi Kar képzéseit szolgálja: tantermeket, konzultációs helyiségeket alakítanak ki az épületben, és itt helyezik el a Sportgazdasági- és menedzsment tanszék irodáit. A teniszcsarnokban négy szabványos méretű, kemény borítású teniszpálya lesz.

- A Debreceni Egyetem egyik legnagyobb hallgatói létszámú karán a sporthoz kapcsolódó oktatás, kutatás, fejlesztés 2012-ben indult. Ma 350-400 hallgató vesz részt ezekben a képzésekben. A jelentkezők száma folyamatosan nő, ezért is fontosnak tarjuk, hogy jó körülmények, modern infrastrukturális feltételek között adhatjuk át a tudást – fejtette ki Pető Károly, a kar dékánja. 

A központot mintegy 860 millió forintból, nagyrészt az egyetem saját forrásából, illetve 31 százalék állami támogatással építik fel. A komplexum létrehozásához a Gazdaságtudományi Kar mintegy 200 millió forinttal járult hozzá.

- Hat éve indult a sporttudományi képzés, előtte 7 évig küzdöttünk érte. Ma már azonban megkerülhetetlen a Debreceni Egyetem a sporttudomány területén. Az, hogy egy kar beruházáshoz tud hozzájárulni, azt mutatja, hogy hatékony a működése, és jó a gazdálkodása – jelentette ki Bács Zoltán kancellár.


Az ünnepi beszédek után tették le az új központ alapkövét.

A létesítmény várhatóan a jövő tavaszra készül el, és mobil pályák telepítésével tollaslabdázásra is használhatják majd. A nyolc külső teniszpályát egy későbbi ütemben építik meg. Az épület nagyrendezvények – így az évek óta a Böszörményi úti campuson rendezett Farmer Expó – befogadására is alkalmas lesz.


A létesítmény tervezője a KATERV Kft., a kivitelező a HUNÉP Universal Zrt. és a Globál Sport Kft.

Sajtóiroda