Közösen fejleszti tovább a felsőoktatás jövőjét a GTK és a PwC

Future of Finance 2024 címmel tartott szakmai rendezvényt kedden a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara, együttműködve a PwC Magyarországgal. Az eseményen a felek egy keretmegállapodást is aláírtak, illetve a PwC bejelentette: kiválósági ösztöndíjat alapít a GTK-n kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért hallgatók elismerésére.

A megállapodás kiterjed a Gazdaságtudományi Kar (GTK) valamennyi képzési területére, különös tekintettel az iparági és szakmai ismeretek megosztására, a tehetségmenedzsment és a hallgatói karrierutak, valamint a tudományos és kutatói munka támogatására. A PwC szakértői részt vesznek az elméleti és a gyakorlati oktatásban, a vállalat szakmai gyakorlatot biztosít a hallgatóknak és az egyetemmel közösen kutatási projektekben működnek közre.

Az ötéves keretszerződés aláírása kapcsán Fenyves Veronika, a DE GTK dékánja elmondta: a felsőoktatás fejlesztése közös felelősségük.

- Mindig nagy öröm számomra, amikor a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara külső, vállalati partnerekkel erősíti meg együttműködését. A 21. század egyetemi léte ugyanis elképzelhetetlen anélkül, hogy a felsőoktatási intézmények élő, folyamatosan fejlődő és bővülő kapcsolatokat építsenek ki mindazon szervezetekkel, akik működésük során maguk is olyan értékteremtő folyamatok fejlesztésében érdekeltek, mint amelyek az egyetemi életet is meghatározzák. A PwC Magyarország és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara saját szakterületükön a világ megbecsült, elismert szereplői. A mai konferencián aláírt együttműködési megállapodás formalizálja a már ma is számos területen fennálló közös munkavégzésünket. Legyen szó szakmai kérdésekről, képzésekről vagy kutatásról, a partnerek minden területen számíthatnak egymásra – hangsúlyozta Fenyves Veronika.

A PwC adó- és jogi üzletágát vezető cégtársa, Farkas Gábor kiemelte: az oktatás és tehetségfejlesztés vállalati stratégiájuk egyik fókuszterülete.

- Ahhoz, hogy a jövő munkavállalói megfelelő készségekkel és tudással lépjenek a munkaerőpiacra, a gyakorlati képzés kulcsfontosságú. Ezzel a megállapodással célunk a fiatalok karrierlehetőségeinek támogatása a PwC szakmai tudásának átadásával, valamint gyakorlati tapasztalat nyújtásával – mondta a PwC cégtársa.

Kis Tünde, a PwC igazgatója és debreceni irodájának vezetője felhívta a figyelmet, hogy az együttműködés lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok már az egyetemi évek alatt fejlesszék azokat a kompetenciákat, amelyekre később pénzügyi, számviteli, adózási területen szükségük lesz.

- A PwC célja a legtehetségesebb jelöltek felkutatása, a legjobb szakembergárda kialakítása és számukra karrierlehetőség biztosítása. A PwC a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tanuló diákok ismeretszerzésének aktív alakítója kíván lenni. Az együttműködés számos területre terjed ki, támogatva hosszú távra szóló, stratégiai terveinket Debrecenben – részletezte a szakember.

Az eseményen többek között szó volt arról, hogy a hazai CFO-k számára melyek az elmúlt év sikerei, tanulságai, valamint milyen elvárásokat, kihívásokat és lehetőségeket látnak a jövőre nézve. 

A meghívott debreceni vállalatok pénzügyi vezetőinek közreműködésével megvitatták az aktuális pénzügyi trendeket és megoldásokat is.  A programban egy kerekasztal-beszélgetés is szerepelt, melyet a GTK egyetemi docense, Orbán Ildikó moderált. A beszélgetőpartnerek arról folytattak diskurzust, hogy milyen új és meglévő képességekre van szüksége a pénzügyi területnek, miként változnak az elvárások és ehhez hogyan alkalmazkodnak az oktató és képző intézmények.
 

Sajtóközpont