Minden eddiginél több egységgel vesz részt az idei Campus Fesztiválon a Debreceni Egyetem Klinikai Központja. Nekik is köszönhetően az Egyetem Tér fesztiválhelyszínen számos érdekes, látványos, valamint hasznos ismeretet nyújtó program vár a közönségre.

A Klinikai Központ kitelepülésének köszönhetően az Egyetem Térre látogatók jobban megismerhetik az egészségügyi intézményben folyó munkát, a betegellátás folyamatát. A programok jelentős részében a betegségmegelőzés fontosságáról lesz szó.

A Sürgősségi Klinika és az Országos Mentőszolgálat munkatársai interaktív mentési bemutatókkal jelentkeznek csütörtökön 16 óra 30 perctől, illetve pénteken 16 órától az Egyetem Tér színpadánál, valamint az előtte lévő területen. Ezt követően be lehet ülni a helyszínre érkező mentőautókba, a Klinikai Központ szakemberei pedig megmutatják az alapszíntű újraélesztést és a félautomata defibrillátor használatát. A látogatók élethűnek tűnő bábuk segítségével sajátíthatják el, illetve gyakorolhatják ezt a tudást. A vállalkozó kedvű fesztiválozók egyszer használatos újraélesztő maszkot rejtő kulcstartót kapnak ajándékba. A program célja, hogy minél többen tisztában legyenek az alapszintű újraélesztés folyamatával.

A Gyermekgyógyászati Klinika szakemberei pénteken komplex tájékoztatót tartanak szülőknek öt témában, valamint radiológusok ultrahangvizsgálatokat végeznek.

Az Infektológiai Klinika a fesztivál minden napján tüneti szűrésekkel, COVID-tudásteszttel és a fertőző osztályon használt védőeszközök bemutatásával várja az érdeklődőket. Náluk játékos formában azt is meg lehet tanulni, milyen sorrendben kell felvenni a védőruha darabjait.

Az Igazságügyi Orvostan csütörtökön 16 órától „Helyszínelők Debrecen” címmel rendez programokat. Ennek keretében a rendőrséggel közösen egy képzelt bűnügyi helyszínen végeznek helyszínelést, és bemutatják, miként segíti a két egység egymás munkáját. A színpadon az igazságügyi orvostani munkáról Gergely Péter igazgató, igazságügyi orvosszakértő tart előadást.

Az Orvosi Képalkotó Klinika Nukleáris Medicina képviselői pénteken a biztonságos radioizotópok orvosi alkalmazásáról és a PET-CT-vizsgálatok során használt radioizotópokról adnak tájékoztatást, valamint bemutatják, milyen védőruhát használnak a radioaktív kontrasztanyag gyártása során.

A Járóbeteg Szakellátási Központ és a Lelkisegély Telefonszolgálat elsősorban az alkoholfogyasztással kapcsolatos játékos feladatokkal jelentkeznek. Az ő standjukon például ki lehet majd próbálni az úgynevezett „részeg szemüveget”. Ennek viselője megtapasztalja, hogy mennyit romlik a koncentrációképesség, és tompul az érzékszervek működése alkohol hatására.

Szintén egészségügyi tematikájú bemutatót tart szerdán és csütörtökön az ÁOK Orvosi Képalkotó Intézet, akik hasi ultrahangvizsgálatokat fognak végezni. Szakértőik elmondják, hogy miként működnek a képalkotó vizsgálatok, mik a kontrasztanyagok előnyei, hátrányai és miért fontos felkészülni egy radiológiai vizsgálatra.

Az Ortopédiai Tanszék Biomechanikai Laboratórium szerdán 3D scannert, kézi digitális eszközöket, valamint laborban előállított egyedi 3D nyomtatott implantátumokat mutat be az Egyetem Téren.

A Debreceni Egyetem Élettani Intézetében több mint egy évtizede vizsgálják különböző növényi eredetű vegyületek hatásmechanizmusát és orvosi, elsősorban bőrgyógyászati felhasználhatóságát. Érdeklődésük középpontjában elsősorban különböző kannabisz (marihuána) származékok és fűszernövényekből kinyerhető anyagok (például a csípőspaprika csípősségét okozó kapszaicin) állnak. A program részeként az érdeklődők egy előadást hallgathatnak meg, amelyben egyebek mellett a marihuánában található egyes vegyületek („kannabinoidok”) orvosi felhasználásának lehetőségeiről, a szervezetünk által termelt „belső marihuána” élettani szerepéről, valamint különféle fűszernövényekből származó hatóanyagok biológia hatásairól lesz szó. A program bátorságpróbával zárul, melynek során a vállalkozószellemű résztvevők (saját felelősségére) különféle csípőspaprika-kivonatokat kóstolhatnak az enyhén csípőstől az emberi fogyasztásra még éppen engedélyezett erősségűekig.

A Sántha Kálmán Szakkollégium és a Dehök Egészségügyi Bizottsága orvosi-, egészségügyi mérésekkel, játékokkal jelentkezik a Campuson. Orvosi- és műtéti eszközöket és ruhákat is bemutatnak, melyeket az érdeklődők ki- és fel is próbálhatnak.


Sajtóiroda - OCs