Javítani kell

Újabb bajnoki pontokért küzd szombaton a DEAC NB III-as labdarúgócsapata a Dóczy utcán. Megyei fociderbiket is rendeznek a hétvégén Debrecenben, és pályára lépnek futsalosaink, röpiseink és kosárlabdacsapataink is a következő napokban.

Labdarúgás – ezt a „Gyarmatot” le kellene gyűrni

A kiesőhelyen álló Balassagyarmatot fogadják a DEAC NB III-as labdarúgói szombaton 16 órától, a Dóczy utcán. Egy győzelemmel a debreceni egyetemisták újabb hatalmas lépést tennének a bennmaradás felé, hiszen egyik közvetlen riválisukat „hagynák maguk mögött”. Sáfár László vezetőedző szerint óvatosan kell bánni azzal a kifejezéssel, hogy „utolsó a tabellán”.

- Én úgy fogalmaznék, hogy egy ponttal kevesebbet gyűjtöttek, mint mi. Nagyon szoros a mezőny, így nem látom realitását annak, hogy ilyenekről beszéljünk. Ősszel legyőztek bennünket, így nem mehetünk biztosra hazai pályán sem. Változott mind a két csapat kerete, ez is egy nagyon éles meccs lehet. Remélhetőleg pozitívan jövünk ki a Füzesgyarmat elleni vereségünkből, és tudunk szombaton javítani – fogalmazott Sáfár László.

Pályára lépnek „megyés” csapataink is. A DASE vasárnap 15:30-tól a Sárrétudvarit látja vendégül az első osztályban, míg a megyei második vonalban éllovas DEAC II a Báránddal mérkőzik meg szombaton 14 órától. Mindkét meccs a Dóczy utcai egyetemi sportközpontban lesz.

 

Férfi futsal - megyei derbi a rájátszásban

Az aranyvárományos Mezei-Vill FC-hez látogat tfő este a DEAC futsalcsapata. Mieink aktuális ellenfele hat hozott ponttal és hibátlan rájátszás-mérleggel vezeti a csoportot, míg a DEAC egy győzelemmel és ugyanennyi hozott ponttal a harmadik helyen áll. A rájátszás „A” csoportjának megyei derbije 18:30-kor kezdődik a Pálfy István Rendezvénycsarnokban, Berettyóújfaluban. Elek Gergő edző előzetesen azt mondta a deac.hu-nak, hogy egyértelműen nincs rajtuk teher.

- Felszabadult játékot várok. Nekünk még nem Berettyóban kell nyernünk. Kicsit elfogytunk erre a meccsre, hiszen Szentes-Bíróra a strandfoci válogatottban számítanak, Tóth és Kasuba eltiltott, Györfi sérült, Pallai remélem, felépül. Buka, Szabó most tér vissza sérülésből. Ilyen előjelekkel csak nyerhetünk – hangsúlyozta a tréner.

 

Női kosárlabda – két nap, két meccs

Dunántúli túrára készülnek a DEAC DSI női kosárlabdázói. A lányok az előttük álló két napban két bajnokit is játszanak az Amatőr Bajnokság ráadásában. Előbb szombaton 14:30-tól a Dávid Kornél KA vendégei lesznek Székesfehérváron, majd vasárnap 13 órakor Tatán vendégszerepelnek.

 

Férfi kosárlabda – nekivágnak a középszakasznak

Szép győzelemmel búcsúzott az élvonal alapszakaszától a DEAC férfi kosárlabdacsapata, amelynek jövő t szerdán már a középszakaszban kell bizonyítania. Molnárék 18 órától a Sopron ellen, hazai pályán vágnak neki a középszakasz alsóházi küzdelmeinek.

 

Női röplabda – szomszédok csatája

A férfiegyüttes rájátszása majd csak a jövő ten kezdődik, ám addig sem maradunk röplabda nélkül. Az NB II-es DEAC-os lányok vasárnap 15 órától a Nyíregyházát fogadják rájátszás-meccsen, a DESOK-ban.