A Jászberényt is legyőzte a DEAC

Második bajnoki győzelmét is megszerezte a DEAC férfi kosárlabdacsapata, miután nyert a közvetlen rivális, Jászberény ellen. Az NB III-as gárda kivételével, a focisták és a férfi kézilabdázók is győztek a hétvégén.

Labdarúgás
NB III – Ismét verseséget szenvedett a DEAC

Az NB III tizedik fordulójában a Putnok FC látogatott Debrecenbe. Az első félidőben már 2-0-ra vezettek a vendégek, amikor a negyvenegyedik percben Nagy Zoltán szépített.  A DEAC dolgát nehezítette, hogy Mócsán kiállítása után, a 34. perctől emberhátrányban játszottak.

A második játékrészre sem változott a játék képe: a Putnok támadott, a DEAC pedig „hősiesen” védekezett. Ennek ellenére a hetvenedik és a nyolcvanadik perc között az egyetemisták közel jártak az egyenlítéshez, de két nagy helyzet is kimaradt a vendégek kapuja előtt. A putnokiak viszont betaláltak: egy szögletet követően Katona közelről volt eredményes.  A Putnok győzelmével egy helyet javítva felkapaszkodott az NB III harmadik helyére, míg a DEAC egy pozíciót rontva a kilencedikre csúszott vissza. 

DEAC-Putnok 1-3
Gól: Nagy Ill. Katona (3)


Megye I – Nyert a DASE a Hajdúhadház ellen
A DASE szerezte meg a vezetést a hajdúhadháziak elleni vasárnapi megye I-es bajnokin. Az első félidőben Sütő Balázs és Németh Gergely is eredményes volt.  A második játékrészben becsülettel támadott a vendég hadházi csapat, és Halder Péter révén a hetvenedik percben szépítettek is, az egyenlítés azonban nem sikerült, így a hatpontos csatát a debreceniek nyerték 2-1-re. A DASE két mérkőzés óta veretlen, és a tabella tizenegyedik helyén áll tíz forduló után a Megye I-ben.

DASE-Hajdúhadházi FK 2-1
Gól: Sütő, Németh ill. Halder

Megye II – Továbbra is élen a DEAC II. 

A múltheti, püspökladányi vereséget szerette volna feledtetni Katona László csapata hazai pályán Komádi ellen. A nyolc gólt hozó találkozón a DEAC II. magabiztos győzelmet aratott. A vendégek ugyan három gólt is szereztek, és vezettek is, a mérkőzés összképe alapján abszolút megérdemelten nyertek a debreceniek. Csák mesterhármasa mellett, Posta Norman és Lévai Ádám is betalált. A DEAC II. továbbra is vezeti a Hajdú-Bihar Megyei II. osztály déli csoportjának a tabelláját.

DEAC II-Komádi 5-3
Gól: Csák (3), Lévai, Posta ill. Nagy J., Nagy I., Balogh


Kosárlabda – Új játékossal győzött a DEAC
Hátrányból fordítva győzte le a Jászberényt a DEAC férfi kosárlabdacsapata. A szombati meccsen mutatkozott be az új igazolás, a 205 centiméter magas, 120 kilós center Dallas Lauderdale, aki 15 ponttal, 14 lepattanóval és 6 blokkal segítette győzelemhez csapatát.

Sérülése után újra játszott Farkas Attila, és felgyógyult betegségéből  Molnár András. A találkozó tétje rányomta a bélyegét az összecsapásra, mindkét fél rengeteget hibázott, minden szabadlabdáért öldöklő harc folyt.  A félidőben még a vendégek vezettek hat ponttal, ám Berényi Sándor tanítványai a fordulás után nagyszerű védekezést bemutatva végül megérdemelten nyerték meg a találkozót. 

DEAC – JP AUTO-JÁSZBERÉNY KSE 73-62

Kézilabda – Kiszenvedett győzelem

A Balassagyarmati Kábel SE csapatát fogadta a DEAC férfi kézilabdacsapata vasárnap. Az első félidő nem hozott szép, közönségszórakoztató játékot, inkább a küzdelem dominált a pályán. Az első 30 perc 12-9-es debreceni előnnyel zárult.

A DEAC a második játékrészben csak nagy nehézségek árán tudott áthatolni a balassagyarmati védőfalon, 5 másodperccel a vége előtt egy gólra zárkóztak fel a vendégek. Majd a kezdőkörből előredobott labdát a lefújás előtt közvetlenül Fülöp még a hálóba juttatta, beállítva ezzel a 24-22-es végeredményt, és megszerezve a mérkőzés legszebb találatát. A DEAC győzelme után, 5 ponttal az előkelő 5. helyen áll a tabellán és őrzi veretlenségét hazai pályán.

DEAC – Balassagyarmati Kábel SE 24-22

Röplabda – Vereség a Dunaferr ellen

A DEAC NB I-es férfi röplabdacsapata a Dunaferr ellen abban a reményben lépett pályára vasárnap, hogy legalább szoros mérkőzést vív.  A jobban sáncoló és a debreceniknél kevesebbet hibázó vendégek megnyerték az első játszmát.

A második szettben jobban teljesített ugyan a DEAC, de a Dunaferr ezt a szettet is hozta. A harmadik játékrészben 11-10-re vezettek az egyetemisták, ám a végén fordítottak a vendégek. A Dunaferr 15-22-re elhúzott, s innen már nem volt visszaút. A vége 0-3 lett.  

DEAC - Dunaferr SE 0-3

Futsal – Négygólos vereség
A Rubeolát és a Békéscsabát is legyőző szegedi együtteshez látogatott vasárnap a DEAC női futsalcsapata az NB 2 3. fordulójában. A sérülés és betegség miatt négy emberét is nélkülöző DEAC végig partiban volt a hazaiakkal, sőt, 6-5-nél vezetett is. A hajrában azonban jobban kijött a lépés a Szent Mihálynak, a debreceniek a végére elfáradtak, a vendéglátók pedig eldöntötték a bajnoki pontok sorsát.

Szent Mihály (Deszk) - DEAC 11-7

DEAC/Sajtóiroda