Visszatér az Egyetem Tér

Összesen 33 különböző program várja az érdeklődőket az egy év kihagyás után sorra kerülő debreceni Campus Fesztivál Egyetem Tér fesztiválhelyszínen. A rendezvényen elsősorban a Debreceni Egyetemen zajló oktató- és kutatómunkával lehet szórakoztató formában ismerkedni.

A Debreceni Egyetem (DE) standjai, vagyis az Egyetem Tér idén a Nagyerdei Stadion VIP-parkolójánál, az élelmiszerbolt közelében lesz megtalálható a Campuson július 21. és 25. között. Az intézmény szinte összes kara, valamint a DEMEK, a DEAC, a MÜZLI és a DE Mádi Bor Akadémiája is képviseleti magát.

- Az Egyetem Téren igyekszünk majd minden nap változatos, izgalmas, érdekes, programokat kínálni. Az orvostudományoktól a műszaki tudományokig, a bölcsészettudományoktól, az űrkutatáson át egészen az élelmiszer trendekig sok dologgal lehet majd ismerkedni, így reményeink szerint mindenki talál az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot – ismertette Mándy Zsuzsanna, a DE tudományos referense.

Az Egyetem Tér főszervezője elmondta: lesz 3D nyomtatás, könyv-, illetve ultrahangos selfie, ökotársas és pénzügyi activity. Újdonságnak számít idén a mentési bemutató. A szülők és a gyerekek a gyerekklinika orvosaitól érdeklődhetnek a nyár veszélyeiről, például a kullancscsípésről, a leégésről, a túl sok fagylalt és lángos elfogyasztása okozta problémákról. Az Élettani Intézet munkatársai megmutatják hogyan „tép be” a bőr. Lehet majd harcolni az egyetem villamosmérnökei által készített robotokkal, de szó lesz a felelős állattartásról, valamint a segítő kutyákról is. Az ebek „munkáját” interaktív bemutató keretében ismerhetik meg az érdeklődők.

Idén sem marad színpad nélkül az Egyetem Tér, ahol a standokon folyó programokhoz kapcsolódó izgalmas beszélgetések, a Dumaszínház humoristái és koncertek is várják a fesztiválozókat.

Mándy Zsuzsanna hozzátette: megújul az Egyetem Tér programszerkezete. A végig jelen lévő egységek, (mint például a DEAC, a DEENK és a DEMEK) mellett csak egy, két napig elérhető programok is lesznek.

– Ezzel is arra igyekszünk mindenkit bátorítani, hogy minden nap jöjjenek el hozzánk, hiszen mindig garantáljuk az új élményeket – jegyezte meg a főszervező.

A rendezvény kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható, kiskorú csak koronavírus ellen védett személy kíséretében tartózkodhat a Campus Fesztiválon.


Sajtóiroda - OCs