Újabb informatikai fejlesztések a DE-n

Több mint kétszáz új számítástechnikai eszköz segíti a hallgatók oktatását és vizsgáztatását a Debreceni Egyetem két campusán. A Kassai úton és a Böszörményi úton történt informatikai fejlesztések pályázati forrásból valósultak meg.

Vadonatúj brand gépeken tanulhatnak mostantól a Debreceni Egyetem hallgatói a Kassai úti campuson. 

- A korábbi laptopok 8 évig szolgálták az oktatást a TEOK 107-es teremben, így cseréjük időszerű volt. Egy pályázat keretében nyílt lehetőség arra, hogy a 150 régi számítógép helyett korszerű, a széleskörű elvárásoknak megfelelő eszközöket szerezzen be az intézmény – tájékoztatott Király Zoltán, a DE Informatikai Szolgáltató Központ igazgatója.  

Csakúgy, mint a Böszörmény úti campus Neptun-termében, ahol a magas hallgatói létszám miatt bővíteni is kellett a gépparkot. 

- Hallgatóink korszerű oktatása és egyre gyarapodó létszáma miatt elengedhetetlen volt az informatikai termünk felújítása és bővítése. A helyiség adottságai lehetővé tették, hogy új bútorok beszerzésén túl 50-ről 70-re emeljük a számítógépek számát, ami szorgalmi időszakban tartott órákon túl az évközi számonkérések alkalmával és a vizsgaidőszakban is nagy könnyebbséget jelent számunkra – hangsúlyozta Fenyves Veronika, a DE Gazdaságtudományi Kar dékánja. 


Mindkét informatikai beszerzés az RRF-2.1.2-21-2022-00003 számú projektben történt, az új bútorokat pedig a DE GTK finanszírozta. 

Sajtóközpont-TB