A klinikai gyógyszervizsgálatok központjának számító Debreceni Egyetem kutatói is előadást tartanak azon a kongresszuson, ahol többek közt a biológiai terápiákról és a vizsgálatok szigorodó uniós szabályairól tanácskoznak.

A klinikai farmakológia legnevesebb szakemberei, gyógyszerkutatók, forgalmazók és az egészségügyi hatóságok képviselői vesznek részt a Klinikai Farmakológusok Továbbképző Kongresszusán, amelyet december 8-10. között tartanak a Kölcsey Központban.

- Az eseménynek immár 18 éve, hagyományosan Debrecen ad otthont, hiszen a Debreceni Egyetem régóta a klinikai farmakológia központja. 2001-ben itt hozták létre az ország első Klinikai Farmakológiai Tanszékét. Az intézmény napjainkban a hazai klinikai vizsgálatok legjelentősebb bázisának számít – fogalmazott Kovács Péter, a konferencia szervezőbizottságának elnöke a rendezvény sajtótájékoztatóján.

Az egyetem Klinikai Farmakológiai Részlegének professzora kiemelte: ez egy olyan szakma, amely összekötő kapocs a betegek gyógyítása, ellátása és az elméleti gyógyszerkutatás között. Az aktuális trendekkel kapcsolatban elárulta, hogy a legtöbb vizsgálat napjainkban a biológiai terápiákra irányul.

- Ezek nem a hagyományos kémiai vegyületeken alapulnak, mint a régebbi gyógyszerek, hanem teljesen új típusú, nagyon jó hatású, főként az onkológia és a reumatológia területén alkalmazható készítmények. Sokat be is vezettek már közülük és folyamatosan újabb betegségekre dolgoznak ki ilyen gyógyszereket – fogalmazott.

A biológiai terápiák mellett manapság a gyógyszervizsgálatok középpontjában azok, az úgynevezett generikus készítmények állnak, amelyek már legalább 20 éve forgalomban vannak. A szabadalmi védettsége lejárta után ugyanis egy speciális vizsgálatot követően ezeket a készítményeket kedvezőbb áron, már egy másik gyógyszergyár is szabadon forgalmazhatja.

A gyógyszer-engedélyezési hatóságtól, etikai bizottságoktól, gyógyszerfejlesztő vállalatoktól, gyógyszergyáraktól és egészségügyi intézményekből mintegy 600 szakember érkezett a háromnapos rendezvényre. A kongresszus lehetővé teszi a klinikai farmakológia legfontosabb hazai és nemzetközi eredményeinek áttekintését, a várható hazai és nemzetközi változások megismerését. Az idei témák közül a legaktuálisabbak a gyógyszervizsgálatok engedélyezésének, hatósági szabályozásának új nemzetközi és Európai Uniós irányelvei.

Sajtóiroda -MM