Új lehetőség agrárközgazdász-hallgatóknak

Bővítette évek óta kiválóan működő duális partnerségét a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara Kelet-Magyarország legnagyobb víziszárnyas-előállító vállalatával. Szeptembertől már az agrárközgazdász-hallgatókat is fogadja szakmai gyakorlatra a Tranzit-Ker Zrt.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara jelenleg tíz szakot kínál duális formában. A képzés lényege, hogy a hallgatók a gyakorlati időszak egyik felét az egyetemen, másik felét pedig a partnercégnél töltik, ezáltal piaci környezetben szerezhetnek hasznos szakmai tapasztalatokat. A DE GTK partnervállalatainak száma szinte hétről hétre gyarapszik, így már több száz gyakorlati hely közül válogathatnak a leendő szakemberek.

- A kar számára fontos, hogy a hallgatók a képzési idő alatt minél naprakészebb gyakorlati ismereteket szerezhessenek, hogy tanulmányaik elvégzését követően könnyebben találjanak elhelyezkedési lehetőséget – hangsúlyozta Fenyves Veronika dékán a Gazdaságtudományi Kar és a Tranzit-Ker Zrt. között létrejött, a duális képzés bővítéséről szóló együttműködési megállapodás aláírásán. 

Kelet-Magyarország legnagyobb víziszárnyas-előállító vállalata már 2018 óta kínál gyakorlati lehetőséget a DE GTK számvitel, vezetésszervezés és vállalkozásfejlesztés szakos hallgatóinak. Az új megállapodás lehetőséget ad arra, hogy már az agrárközgazdász szakról is fogadjon a cég gyakornokokat.  

- Jelenleg az agárágazat egyik komoly kihívása, hogyan vonzza be a frissen végzett szakembereket, így folyamatosan keressük a tehetséges fiatalokat. Ezért igyekszünk minél inkább megjelenni a Debreceni Egyetemen, hogy a hallgatók megismerjék a vállalkozásunkat és meggyőzzük őket arról, hogy érdemes nálunk munkát vállalniuk – emelte ki Ujvári Sándor vezérigazgató-helyettes. 

A Tranzit Ker Zrt. jelenleg körülbelül 700 munkavállalót foglalkoztat. Amennyiben a hallgató megállja a helyét a cégnél, állást is tudnak neki ajánlani a gyakorlatot követően, amire többször volt már példa az elmúlt években. 

A duális képzésekre augusztus végéig jelentkezhetnek a cégekhez a Debreceni Egyetem hallgatói. Az intézmény és a partnervállalatok duális célú együttműködéseiről ezen a linken lehet további részleteket találni.

Sajtóközpont-TB