Több ezer felvételiző az egyetemi standnál

Új képzési lehetőségekkel, egyedi arculattal, saját logós meglepetésekkel várta az érdeklődőket a Debreceni Egyetem az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A DE standjánál minden kar bemutatkozott, valamint a részben debreceni rendezésű, jövő évi Európai Egyetemi Játékokról is tudhattak meg részleteket a látogatók.

Nagy volt az érdeklődés a Debreceni Egyetem iránt a Hungexpo Vásárközpontban január közepén rendezett szakkiállításon, ahol ezúttal is számos újdonsággal jelent meg az intézmény. Több most induló képzés érhető el az általános felvételi eljárásban a DE szakjai között, ezek mellett a speciális hallgatói szolgáltatásokat, a tudományos és kulturális programkínálatot, a sportolási lehetőségeket és a DE sajátos arculatát is megismerhették az érdeklődők. Idén több tízezren vettek részt a kétnapos felsőoktatási mustrán, a Debreceni Egyetem standját is több ezren keresték fel. 

Az Educatio abból a szempontból is kiváló lehetőség az egyetem számára, hogy a beiskolázási események részeként a fővárosban is segít megismertetni és vonzóvá tenni az intézményt a továbbtanulás előtt álló fiatalok számára. 

- A Debreceni Egyetem beiskolázási programjának több állomása van. A saját rendezvények, mint amilyen a Dexpo is, lehetővé teszik, hogy személyesen megjelenjenek nálunk a felvételi előtt álló debreceni és a régió más városaiból érkező középiskolások. Ezek mellett fontos, hogy az intézmény képviselje magát egy ilyen nagy jelentőségű és népszerű országos felsőoktatási seregszemlén is, mint az Educatio, hiszen a felvételi arányokat tekintve nem csak a kelet-magyarországi térségben tanulóknak, de a budapesti és dunántúli középiskolásoknak is vonzó a Debreceni Egyetem. Nagyon jó, hogy a résztvevők saját hallgatóinktól kaphatnak tájékoztatást az egyetemről, hiszen így első kézből szerezhetnek hasznos ismereteket a képzésekről, valamint az egyetemi életről – fogalmazott Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese.

A látogatók információkat kaphattak a Debreceni Egyetem 13 karának képzéseiről, az egyes szakokhoz tartozó felvételi követelményekről, az intézményi infrastruktúráról, valamint a lakhatási lehetőséget kínáló kollégiumokról is.

Nagy Péter, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnökhelyettese szerint is hasznos volt az intézmény jelenléte a szakkiállításon.

- Maximálisan megfelelt az idei szereplésünk azoknak az elvárásoknak, amiket ebben az évben elterveztünk. Minden egyetem számára presztízst jelent az Educatión való részvétel, így vagyunk ezzel mi is. Ezúttal is rengetegen látogattak el az eseményre, így érdeklődő környezetben, sok fiatalnak mutathattuk be az egyetem kínálatát. Legközelebb szeretnénk még nagyobb standdal megjelenni, hiszen van rá igény – nyilatkozta a hirek.unideb.hunak a DEHÖK elnökhelyettese.



A kiállításon nagy figyelmet kapott a 2024-es Európai Egyetemi Játékok is, melyet Debrecen és Miskolc közösen rendez majd. A leginkább az olimpiához hasonlító nemzetközi multisport eseményről a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet standjánál kaphattak részletes tájékoztatást az érdeklődők.

Sajtóközpont