Tíz éves az Egyetemi Madárbarát Mintakert

Több mint 50 madárfaj élőhelye ma már az egy évtizede a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán kialakított madárbarát mintakert. A hallgatói kezdeményezésre, a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék szakmai segítségével létrehozott zöldövezet fokozatosan megújul és az egyetemi hallgatók, valamint dolgozók mellett a város óvodásai, általános és középiskolásai számára nyújt hiánypótló környezeti nevelési lehetőséget.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat (DEHÖK) Környezetvédelmi Bizottsága 2009-ben azzal a céllal alakult, hogy a környezettudatosság, a természetszeretet szellemiségét terjessze az egyetemi hallgatók és dolgozók körében. Ezen gondolatok mentén kezdeményezték és jött létre 2016-ban – országosan elsőként – az Egyetemi Madárbarát Mintakert, amely ma már a madár-, illetve egyéb természetvédelmi eszközök tárháza. A mintakert és az annak otthont adó kis erdő nemcsak oktatási szempontból, de mint közösségi tér is fontos szerepet tölt be a Böszörményi úti campuson. 

- Mindig is a debreceni agrárképzés célja volt, hogy a fiatalok, a hallgatók, megkaphassák a legkorszerűbb tudást. Mindeközben ez a hely a közösségi életük, közösségi kapcsolódásuk színhelyévé is vált. Ez a kis oázis, ez az erdő hosszú évek óta ad lehetőséget a tartalmas töltekezésnek. Remélem még hosszú évekig támogatja közösségünket, ezért fejlesztjük a Böszörményi úti campusunkat és újítjuk meg az Egyetemi Madárbarát Mintakertet – hangsúlyozta köszöntőjében Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese.

Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja szerint a 35 hektáros campus – beékelődve a város „szövetébe”, vadregényes területével, mint egy ékszerdoboz – fontos, hogy megőrizze jellegét, és még sokáig fent maradjon. 

- Ez a terület több mint bemutatókert, több mint madárbarát kert, ez egy olyan kis ökoszisztéma, amelyben egyebek mellett egyszerre lehet megfigyelni az évszaknak megfelelően a növényfajok változását. Ezért is lényeges, hogy a terület olyan funkciókkal gazdagodjon, ami mind az oktatás, a kutatás, mind a lakosság szempontjából értékeket képvisel. A campuson a Hortoverzum kialakításával egy futópálya mellett tematikus kerteket hozunk létre, többek között miyawaki erdőt és gyengén látók számára illatok és érintések kertjét, valamint víz és rózsa kertet is építünk – sorolta a kari vezető. 

Kövér László, a Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék egyetemi docense példaértékűnek nevezte a hallgatói szervezet Környezetvédelmi Bizottságának szemléletformáló és közösségi tevékenységét. 

- Szemétszedési akció, használt olajgyűjtés, közösségi kert létrehozása, egyetemi madáretetők felállítása, bemutató madárgyűrűzések, csak néhány jelentős kezdeményezés, amely a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának nevéhez fűződik. Tíz éve az Egyetemi Madárbarát Mintakert azzal a céllal jött létre, hogy támogassa az egyetemi polgárok környezettudatosságát, természetszeretetét. Ráirányítsa a figyelmet a települési természetvédelem ügyére. A tanösvényszerűen kialakított mintakert a campus botanikus kertben az egyetemi hallgatók és dolgozók mellett a város óvodásai és diákjai számára biztosít hiánypótló környezeti nevelési lehetőséget – fejtette ki a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának oktatói társelnöke, Kövér László.

A mintakert egy évtizede a madár-, illetve egyéb természetvédelmi berendezések tárháza. 

- A különböző madáretető, itató- és fürdőhelyen kívül 15 különböző odútípus található a kertben. Ezek mellett olyan eszközökkel ismerkedhet meg az idelátogató, mint a békavár, a süntanya, a fecskepelenka, a darázsgarázs vagy a települési baglyok táplálkozását segítő egérvár. A mintakert a környezeti nevelés ideális helye, ahol a legkisebbek is közvetlenül figyelhetik meg az őket körülvevő természetet – tette hozzá Sztrehárszki Lili, a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának elnöke. 


Az évforduló alkalmából ünnepi madárgyűrűzést és bemutatót is szerveztek, amelyen a Liget Óvoda csoportja, a Debreceni Német Általános Iskola, valamint a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma diákjai mellett a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Future of Debrecen szakemberei is részt vettek. 

Sajtóközpont - ÉE  

 

Last update: 2026. 04. 29. 10:49