Tanítsunk Magyarországért!

A Debreceni Egyetem is csatlakozott az országos „Tanítsunk Magyarországért” mentorprogramhoz. Az erről szóló együttműködési megállapodást hétfőn írták alá az intézmény és az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselői.

A program – amelyet közösen indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a Klebelsberg Központ (KK), valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közreműködésével – 2019 szeptemberében indul útjára négy megye, köztük Hajdú-Bihar 50 kiválasztott általános iskolájában. A résztvevő hallgatók mentorokként segítik a hátrányos helyzetű fiatalokat, munkájukért havi 30 ezer forintos támogatásban részesülnek majd.


A 2018/2019-es tanév második félévében a Debreceni Egyetemen is elindult a „Tanítsunk Magyarországért” kurzus, melynek sikeres teljesítése a mentorálás megkezdésének az előfeltétele.


A Debreceni Egyetemen hatalmas érdeklődés kísérte a jelentkezést, a hallgatók számára eredetileg megnyitott 150 férőhely alig 5 perc alatt betelt, ezért bővítették a keretszámot. A kurzust végül 300 hallgató kezdheti meg.

- Fontos a Debreceni Egyetem számára, hogy csatlakozhatott a mentorprogramhoz, tovább bővítve ezzel az intézmény gyakorlatorientált képzési kínálatát – fogalmazott köszöntőjében Bartha Elek. Az egyetem oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: az intézmény karain rendelkezésre állnak a képzett szakemberek az új kezdeményezéshez. Fontos az egyetem számára az is, hogy a képzésben részt vevő tanáraival, munkatársaival hozzájárulhat az országos program sikeréhez. A féléves kurzus meghirdetése a nem pedagógus szakos hallgatók számára is lehetőséget teremt, hogy új területen próbálhassák ki magukat, és a kurzust követő munka felkeltheti érdeklődésüket a szakirányú mesterképzés, vagy tanár szakos másoddiploma megszerzése iránt is.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára megköszönte a hallgatóknak, hogy ekkora érdeklődést mutattak a program iránt, és háromszázan vették fel a kurzust, amely az eredetileg kitűzött hallgatói létszám kétszerese. Az államtitkár elmondta, hogy a programot két felismerés alapozta meg. Az egyik, hogy a nemzetközi tapasztalatok alapján 15-20 százalékkal is javulhatnak azoknak a diákoknak az eredményei, akiket kortárs mentorok segítenek a tanulásban. Ez olyan mintha minden évben 2-3 hónappal többet töltenének az iskolában. 

- A „Tanítsunk Magyarországért” program célja, hogy az általános és a középiskola határán legyenek a kisdiákokkal olyan egyetemi mentorok, akik segítik őket az átmenetben, segítsék őket abban, hogy kihozzák magukból a maximumot, legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és a végén elhelyezkedés a munkaerőpiacon – emelte ki az államtitkár.

A program részleteit Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár ismertette, aki elmondta, hogy a résztvevő egyetemisták a közreműködő általános iskolák egyikében három-négy fő 7-8. osztályos kisdiákkal kezdik meg a közös munkát. Sok sikert kívánt a kurzust felvevő és szeptembertől a mentori tevékenységet megkezdő hallgatóknak, és felhívta a figyelmüket, hogy mindig tartsák a szem előtt, hogy ezzel nagymértékben hozzájárulnak Magyarország és a magyar közösségek felemeléséhez.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke beszédében felidézte, hogy iskolaigazgatóként csaknem tíz éven át vezetett középiskolai mentorprogramot, amely során személyesen tapasztalta, hogy a közös tanulás meghatározó élmény úgy a középiskolások, mint a kistelepülésen élő általános iskolások számára, és a kialakult kapcsolatok a program lezárását követően is tovább élnek.

A Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában tartott tájékoztató keretében a rendezvény zárásaként György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár és Bartha Elek oktatási rektorhelyettes írta alá a kétoldalú szándéknyilatkozatot, megerősítve ezzel az intézmények közötti együttműködést.

Sajtóiroda - BZs