Modellváltás után – elnöki értékelés az első évről

Az oktatási, tudományos és innovációs teljesítmények tekintetében a meghatározó európai egyetemek szintjének elérését tűzte ki célul a Debreceni Egyetem, ehhez szükség van az ösztönző rendszerre, és olyan kutatási eredményekre, amelyek a gazdasági szféra számára is hasznosíthatók – fogalmazott Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki a tavaly augusztusi modellváltás óta eltelt egy évet értékelte a Campus Rádiónak adott interjúban.

A fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a Debreceni Egyetemnek hasznára vált a modellváltás azzal, hogy helyben lehet döntéseket hozni, és hosszú távú finanszírozási alapja van az intézménynek. Mindez anyagi biztonságot és függetlenséget ad, így a legszükségesebb infrastrukturális, tudományos fejlesztésekre lehet fókuszálni. 

- A teljesítményt értékelni, ösztönözni kell a minél jobb eredmények érdekében. Nem volt kérdés, hogy megfelelően elismerjük azoknak az oktatóknak, kutatóknak a munkáját, akik a jövő nemzedékét képzik. A fiatal oktatóknál, tanársegédeknél kellett a legnagyobb bérfejlesztést végrehajtani, valamint a docenseknél és más dolgozóknál is emeltük a fizetéseket. A jövő szakembereit helyben kell tartani és minél több tehetséges fiatalt kell a Debreceni Egyetemre csábítani. A bérrendezés révén szerintem sikerült megállítani a tömeges elvándorlást, és a teljes magyar felsőoktatásban példát mutattunk. Mérnünk kell az egyéni és az intézményi teljesítményeket, és azok alapján kell irányítani, visszaforgatni az intézményi rendszerbe a forrásokat. Ebből a szempontból lényeges, hogy milyen számban születnek tudományos publikációk, vagy hogy az adott területeken mennyi a külföldi hallgató – hangsúlyozta az interjúban Kossa György

Az elnök kifejtette: kultúraváltás történik az egyetemen, a legtöbbet kell kihozni a tudomány, az oktatásszervezés, a gazdálkodás és az innováció területén. Hozzátette: a kutatói hálózatokkal, valamint a gazdasági szféra szereplőivel erősíteni, bővíteni kell az együttműködéseket.  

- A hazai felsőoktatási intézményekhez viszonyítva a Debreceni Egyetemnek jelentős bevétele van az innovációs tevékenységéből, az összköltségvetéséhez képest viszont elenyészők az eredmények, noha ezekből a forrásokból lehetne tovább fejleszteni. A gazdaság folyamatosan fejlődik a városban, ebben a közegben kell megtalálni azokat a partnereket, akiknek érdekük kollaborációra lépni a Debreceni Egyetemmel, hiszen a fejlesztésekből nekik is hasznuk származhat – fogalmazott a kuratóriumi elnök. 

Kossa György a Campus Rádiónak adott interjúban kiemelte: az a cél, hogy a Debreceni Egyetem Kelet-Közép-Európa egyik legjobb felsőoktatási intézményévé váljon. Mint mondta: növelni kell a minőségi, célirányosan születő tudományos publikációk számát, erre a célra 800 millió forintot különített el a fenntartó. 

- Olyan pozitív példákra, jó gyakorlatokra, új módszertanra van szükségünk, amelyek segíthetnek fellépni a nemzetközi elit szintjére, hiszen a legjelentősebb európai egyetemek jelentik a mércét. Nem csak a külföldi hallgatókért kell küzdeni, hanem a hazai diákok elégedettsége is alapvető érdeke a Debreceni Egyetemnek – húzta alá Kossa György. 

A kuratóriumi elnök arról is beszélt, hogy létrejött az egyetemen a Biztonsági Főigazgatóság, amely integráltan kezeli az intézmény humán-, fizikai és informatikai biztonsági, illetve baleset-, munka-, egészség- és környezetvédelmi kihívásait. Kossa György kiemelte: egy ilyen nagy és nyitott intézmény esetében a vagyonvédelem különösen érzékeny terület, ezt segíti a campusok területén működő járőrszolgálat.  

Az alapítványi vezető kifejtette: a kuratórium a jövő formálásán dolgozik, a Debreceni Egyetem megújulását tűzte ki feladatául, s az új módszertanok, megoldások alkalmazására fókuszálva igyekszik fejleszteni az egyetemi közösséget, gyarapítani a kutatóműhelyek közötti kollaborációkat, a különféle tudományágak közötti együttműködéseket, valamint bővíteni a nemzetközi kapcsolatokat.  

- Ennek egyik meghatározó eszköze lehet a most megalakult Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület, amely segít feltérképezni azt, hogy a külföldi egyetemeken milyen kutatásokat, módszertanokat alkalmaznak, vagy az európai intézmények mintájára milyen versenyképes képzéseket kell kialakítani – mutatott rá a kuratóriumi elnök. 

Kossa György szerint az egyetemnek használnia kell az erőforrásait és továbbra is szimbiózisban kell működnie Debrecen városával, valamit a történelmi egyházakkal és a tudományos szervezetekkel is harmonikus együttműködésre kell törekedni a megfelelő értékek mentén. 

A teljes beszélgetés ide kattintva érhető el. 

Sajtóközpont