A járványügyi helyzetben is tanulhatnak külföldön a hallgatók, illetve szakmai gyakorlatot is szerezhetnek a mobilitás révén. Meghirdették a 2021-2022-es tanévre vonatkozó Erasmus+ pályázatait, az Európai Unió tagállamai mellett összesen 33 ország vesz részt a programban.

Az Erasmus mobilitási program nem állt le a járványügyi korlátozások ellenére, a résztvevő intézmények változatlanul fogadnak és közvetítenek hallgatókat más egyetemekre. A 2021-2022-es tanévben a Debreceni Egyetem 250-300 hallgatójának nyújthat támogatást az Erasmus + program.

- A koronavírus-járvány miatt a partneregyetemek többsége hibrid oktatásra állt át. Ezekben az intézményekben az online oktatás kiegészült a személyes jelenlétet megkívánó kis csoportos gyakorlatokkal. A mobilitási program azonban abban az esetben is biztosít támogatást a külföldön tanuló diákok számára, ha az adott intézményben teljes egészében online módon folyik az oktatás. A hallgatóknak ekkor igazolniuk kell, hogy a támogatott időszakban a fogadóországban tartózkodtak – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Jánosy Orsolya.

A Nemzetközi Iroda vezetője szerint felkészültek arra, hogy a járványhelyzet miatt meghiúsulhatnak, módosulhatnak, esetleg lerövidülhetnek kiutazások.

- Számos vis-maior ügyet bonyolítottunk az elmúlt közel egy évben. A hallgatót nem érheti semmilyen anyagi hátrány, az indokolt többletköltségeket a program a vis-maior eljárások keretében megtéríti – emelte ki Gara Péter.

Az intézményi Erasmus-koordinátor hangsúlyozta: az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépését követően már nem vesz részt az Erasmus-program új, 2021-2027 közötti programciklusában, de a jelenlegi felhívásban még szerepel, így a projekt zárásáig, 2022. május 30-ig még fogadja az erasmusos diákokat a szigetország.

A következő időszakban megújul a program és a már eddig megszokott mobilitások mellé új támogatási formák kerülnek be, amelyek lehetővé teszik, hogy még többen szerezhessenek külföldi tanulmányi vagy szakmai tapasztalatot.

- Az úgynevezett „blended” mobilitás révén például a hallgatók egy pár hetes intenzív képzésen vehetnek részt a külföldi partneregyetemeken, ami egy itthon is teljesíthető online képzéssel folytatódik. A doktoranduszok a kutatásaikat segítő rövid tanulmányutak megvalósításához is részesülhetnek majd ösztöndíjban. Egyre nagyobb teret kaphatnak az on-line képzések és a virtuális mobilitás is. Ezekkel a támogatási formákkal azok számára is elérhetővé válik az Erasmus program, akik nem tudnak hosszabb időre külföldre költözni – emelte ki Jánosy Orsolya.

A programban igénybe vehető támogatás havonta 470-620 euró, amely azonban függ a célország megélhetési költségeitől. Az ösztöndíjak mellé szociális támogatás is igényelhető, mely szakmai gyakorlatok esetében havi 100, míg részképzéses hallgatók esetében havi 200 euró lehet.

A részképzésre 2021. március 30-ig, míg a szakmai gyakorlatra folyamatosan adhatják be a hallgatók pályázataikat.

Pályázati felhívások az alábbi linkeken érhetők el:

Tanulmányi célú mobilitás: http://mobi.unideb.hu/node/10693/lightbox2
Szakmai gyakorlati célú mobilitás: http://mobi.unideb.hu/node/10695/lightbox2

További aktuális információk és részletek az egyetem Erasmus programjának Facebook oldalán találhatók.
https://www.facebook.com/erasmus.debrecen

Sajtóiroda - ÉE