A legjobb gyakorlógimnáziumok között

Kilenc helyet javított tavalyi pozíciójához képest a Debreceni Egyetem gimnáziuma az ország középiskoláinak rangsorán. A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája az összesített százas listán a 19. helyre lépett elő, míg a gyakorlógimnáziumok között az ötödik helyen végzett.

A HVG Középiskola – 2021 kiadvány szerkesztői a rangsor összeállításánál az előző évekhez hasonlóan három szempontot vettek figyelembe: a nappali tagozatos tizedik évfolyamosok 2019-es kompetenciamérésének eredményeit matematikából és szövegértésből, a nappali tagozatosok érettségi eredményeit matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, történelemből és idegen nyelvből, valamint a felsőoktatási felvételin egyetemre-főiskolára bejutott diákok átlagpontszámát.

Az előző évhez képest DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a 2021-es rangsor összesített listáján a 28. helyéről lépett előre a 19 helyre. A gyakorlóiskolák között csak az ELTE intézményei előzik meg a KLGYÁI-t, eredményei alapján az 5. helyen szerepel.
- Az elért eredményekhez nagyban hozzájárult az, hogy az utóbbi 3-4 évben jelentősen fejlődött az iskola informatikai felszereltsége. Minden osztály- és szaktantermünk laptoppal, valamint projektorral van felszerelve. Folyamatban van két interaktív terem berendezése is tanulói notebookkal, modern oktatási programokkal összekapcsolva. Két természettudományi előadóban 20-20 tablet segíti a tanulók órai munkáját. A módszertani megújulást támogatja a zárt hálózatos e-suli rendszerének működése, amit a Debreceni Egyetem biztosít számunkra. Tanáraink folyamatos módszertani fejlődése, alkalmazó tudása és rugalmas hozzáállása kiemelkedő, amit megtapasztalhattunk a folyamatos projektmunkákban, vagy a tavaszi online tanítás eredményességében is – mondta Futóné Monori Edit, a DE KLGYÁI igazgatója.

A gimnázium tantestületének nívós munkája nélkül elképzelhetetlen a siker – véli az intézményvezetője. A Csengő utcai középiskola pedagógusainak közel egyharmada mester- vagy kutató tanár.

- Továbbra is ösztönző erő, gyakorló iskolai minőségünk, a tanárjelöltek állandó jelenléte, amely minden tanárunkat folyamatos szakmai és módszertani megújulásra késztet. Ki kell emelnünk az intézmény szerkezetéből adódó előnyünket is, a két általános iskolai feladatellátási helyünkről nagyon jó alapokkal és képességekkel jövő tanulókat tudunk fogadni belső továbbhaladással, illetve felvételi vizsgákkal. Úgy vélem, hogy minden külső és belső feltétel adott ahhoz, hogy hasonló eredményességgel folytassuk munkánkat a jövőben is – tette hozzá Futóné Monori Edit, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája intézményvezetője. 

Sajtóiroda - ÉE