Konferencia a tudományos utánpótlásért

Az intézmény graduális képzésben résztvevő hallgatói és kutatói számára rendezett a doktori képzést népszerűsítő konferenciát csütörtökön a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzata a Főépület Aulájában. Az eseményen Hankó Balázs, az ITM helyettes államtitkára is előadást tartott a megújuló felsőoktatásról.

A rendezvényen a résztvevők hasznos információkhoz juthattak a megújuló felsőoktatásról, a doktori képzésről, a felvételi követelményekről, az ösztöndíjlehetőségekről, továbbá megismerkedhettek az oktatói-kutatói pályával, valamint a doktori képzésben résztvevők érdekképviseletét ellátó Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) tevékenységével is.

- A Debreceni Egyetem (DE) a hazai doktorképzés egyik fellegvára, hiszen az intézményben jelenleg csaknem 1200 hallgató folytatja PhD-tanulmányait – hangsúlyozta köszöntőjében Bács Zoltán

A DE kancellárja beszédében kiemelte azokat változásokat, előnyöket, amelyeket ma tapasztalhatnak a képzésben résztvevők, összehasonlítva a korábbi évek, évtizedek gyakorlatával – utalva ezzel saját tapasztalataira, az itt folytatott tanulmányaira, amikor a fokozatszerzést követően átvehette doktori oklevelét.

- A doktori képzésbe fektetett energia lehet, hogy átmenetileg tehernek tűnhet, ugyanakkor hosszú távon kifogyhatatlan lehetőséget biztosít nem csupán az egyén, hanem az ország tudományos élete számára egyaránt – emelte ki Bács Zoltán.

„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik” – idézte Gróf Széchenyi István gondolatát megnyitójában Csernoch László, aki a DE tudományos rektorhelyetteseként, egyben az Országos Doktori Tanács (ODT) elnökeként üdvözölte a résztvevőket.

- A DOSZ és az ODT évtizedek óta szoros együttműködésben munkálkodik azon, hogy a doktorképzés minél élhetőbb és a tudományos életben minél hasznosabb rendszert alakítson ki, amelynek köszönhetően a jövő doktoranduszai megtalálhatják azt a tudományterületet, amelynek szépségeit felfedezve eredményesen tudnak majd helyt állni – fogalmazott Csernoch László.

A konferencián „Megújult felsőoktatás – erősödő doktori képzések” című előadásában Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elemezte az elmúlt csaknem egy évtized alatt történt változásokat, a 2014 óta született eredményeket, amelyek egyaránt a gazdaság és a társadalom versenyképességének erősítését szolgálják.

A helyettes államtitkár részletesen szólt a megújuló felsőoktatásról, a doktori képzésben rejlő lehetőségekről, valamint az ugyancsak csütörtökön, a Doktoranduszok Országos Szövetségével a Debreceni Egyetemen aláírt együttműködés várható eredményeiről.

Molnár Dániel, a DOSZ elnöke előadásában bemutatta a doktori képzés fejlődését és ismertette a Doktoranduszok Országos Szövetségének tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi doktoranduszok biztosítják majd az oktatói-kutatói utánpótlást, éppen ezért a jövő felsőoktatásnak záloga a doktori képzés, amelynek sikeréért 1994 óta tevékenykedik folyamatosan a DOSZ.

A rendezvény zárásaként „Doktoranduszok az innováció szolgálatában” címmel Virga József, a DE Klinikai Központ Onkológiai Klinikájának szakorvosa ismertette a tudományos fokozatszerzés előnyeit a tudományos élet és a mindennapok terén egyaránt. 

A DE tudományos eredményeire kitérve Virga József kifejtette, hogy a 2021-ben több mint 2400 publikáció született, amelyek jelzik, hogy milyen magas színvonalú a PhD-képzés a Debreceni Egyetemen, ahol jelenleg 24 doktori iskola működik, amelyekben mintegy 1200 hallgató folytatja PhD-tanulmányait. Az intézményben az elmúlt egy év alatt több mint 200-an szereztek doktori fokozatot.

Soron következő doktoravató ünnepségét április 9-én rendezi a Debreceni Egyetem, amelynek Aulájában 120 frissen avatott veheti át tudományos fokozatát igazoló doktori oklevelét.

Sajtóiroda – BZs