Európai, többek között Ausztriát, Csehországot és Szlovéniát is érintő szakmai körútja során érkezett a Maharana Pratap College of Pharmacy vezetője a Debreceni Egyetemre. Vikram Kumar Sahu igazgatót Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes, valamint Kiszil Okszána koordinációs és stratégiai igazgató fogadta a Főépületben.
Megbeszélésükön áttekintették a Debreceni Egyetem nemzetközi intézményi és ipari együttműködési rendszerét, a stratégiai fókuszterületeket, valamint a külföldi hallgatói közösség összetételét. Vikram Kumar Sahu örömmel fogadta, hogy 363 indiai hallgató tanul az intézményben. Legtöbben az Általános Orvostudományi, a Természettudományi és Technológiai, valamint a Műszaki Karon folytatják tanulmányaikat, de a Gyógyszerésztudományi Kart és a doktori képzéseket is sokan választják.
A Debreceni Egyetem és a Maharana Pratap College of Pharmacy együttműködési megállapodást kötött, mely többek között a hallgatók és oktatók mobilitását, az együttes kutatásfejlesztést, valamint közös publikációk és konferenciák szervezését célozza.
Vikram Kumar Sahu ezt követően a Gyógyszerésztudományi Karra is ellátogatott, ahol Bácskay Ildikó dékánnal és Fehér Pálma egyetemi docenssel tartott megbeszélésén a két intézmény képzési rendszeréről és infrastruktúrájáról, illetve a hallgatói mobilitás lehetőségeiről egyeztetett. A találkozó a kar ultramodern épülete és a hozzá tartozó Nemzeti Gyártó-, Kutató-, Oktató Középüzem meglátogatásával zárult.
Sajtóközpont - TH