Flashmobbal hangoltak a frizbisek

Jövőre három alkalommal is a Debreceni Egyetemre figyel majd a sportvilág, hiszen nagy nemzetközi események helyszíne lesz az ország egyik legnépszerűbb felsőoktatási intézménye.

2023-ban a Debreceni Egyetem ad otthont a 3x3-as egyetemi kosárlabda Európa-bajnokságnak és a frizbi (hivatalosan flying disc, azaz repülő korong) World Trophynak. A foci szerelmesei számára pedig örömteli, hogy tavasszal Magyarországon zajlik majd az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság, és a mérkőzések egyik helyszíne a DEAC Sportközpont lesz.

Ezek az események egyben felvezetői is lesznek a debreceni és a miskolci szervezésű, 2024-es Európai Egyetemi Játékoknak.

- Sportolóink, sporttudományi képzéseink és kutatásaink révén a nemzetközi vérkeringésben eddig is benne voltunk, ám most rendezői oldalról is nagy szerep hárul ránk. A világ minden tájáról vendégül láthatunk majd egyetemistákat, akiket megismertethetünk a Debreceni Egyetemmel, a várossal és később akár vissza is térhetnek hozzánk különböző nemzetközi programok révén. Az előkészületek már 2019 óta zajlanak, meg kell felelni a nemzetközi szövetségek előírásainak a létesítményekkel, szállással, önkéntesekkel, kiegészítő programokkal kapcsolatban. Folyamatos a kapcsolattartás a magyar, valamint a nemzetközi labdarúgó-, kosárlabda- és repülőkorong szövetséggel, hogy a rendezés minél zökkenőmentesebb legyen. Ebben támogat minket a DEAC és a Debreceni Sportcentrum egyaránt – fogalmazott Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója.

A jövőre esedékes frizbi World Trophy népszerűsítése is javában zajlik már. Október 28-án, pénteken például Debrecen főterén tartottak flashmobot a DEAC sportolói. Az eseményen részt vett több helyi általános és középiskola csaknem ötszáz tanulója, de a járókelők, kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek is korongot ragadtak.

Jelen volt a flashmobon a Frisbee World Trophy nagykövete, Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó is, aki arra hívta fel a figyelmet: élsportolói és sportszervezői tapasztalatai alapján rendkívül fontos, hogy az ilyen nagyszabású események a helyi közösségek erejére támaszkodjanak.

- Ezt célozza a Sport-Life Balance program, amely a vállalati és sportszektor között ajánl kapcsolódási pontokat, együttműködési lehetőséget. E programra építve a következő hónapokban több helyi vállalkozást is igyekszünk majd bevonni a rangos verseny megvalósításába – tette hozzá Mizsér Attila.

Rácz Árpád, a DEAC frizbi szakosztályának vezetője úgy értékelte, hogy a megmozdulás elérte a kitűzött célt, sokakhoz sikerült eljuttatni a jövő évi sportesemény hírét.

- Lelkesítő volt látni, hogy a debreceni iskolák tanulói és tanárai mennyire aktívan támogatták a kezdeményezést. Persze ez csak a kezdet, hiszen több hasonló megmozdulást tervezünk a világbajnokság kezdetéig – hangsúlyozta Rácz Árpád.

NyD