Fiatal kutatók tanácskoztak

A Debreceni Egyetem huszonnégy ifjú tudósa mutatta be kutatási eredményeit a Hatvani István Szakkollégium Őszi Tudományos Hallgatói Konferenciáján, melyet december 6-án, pénteken rendeztek a Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában.

Többek között a milites Christi eszméjéről és az első keresztes hadjáratról, Hongkong történelméről és a brit gyarmatosításról, Hajdúnánás periférikus területeinek kialakulásáról, az Aspergillus  fumigatusopportunista  patogén gombafaj szénstressz válaszainak kutatásáról, illetve a deperszonalizáció, abszorpció, pszichoaktív szerek és a trauma közötti összefüggések vizsgálatáról is szó volt a Hatvani István Szakkollégium pénteki konferenciáján, ahol négy szekcióban mutatták be kutatási eredményeiket a szakkollégisták.


Kőrösi Zoltán szakkollégiumi titkár bevezetőjében kiemelte, hogy az őszi tanácskozáson – kisebb volumene révén – mindig lehetőség van az előadások részletesebb elemzésére, így a résztvevők a konferencia és a szakkollégium multidiszicplináris jellege miatt a társtudományok témáiból is profitálhatnak.

Pintér Ákos rektorhelyettes, a Hatvani István Szakkollégium igazgatója köszöntőjében a szakkollégisták példamutató hozzáállását hangsúlyozta.

- Jó érzés látni a pályájuk elején járó fiatal kutatókat, akik a tanulmányaik mellett vállalták a tudományos tevékenységgel járó pluszmunkát, amelyből később, karrierük során is profitálhatnak majd – fogalmazott Pintér Ákos.

Az igazgató köszöntet mondott a szakkollégisták témavezetőinek is, akik fontos küldetésként tekintenek az ifjú kutatók felkészítésére.

A Hatvani István Szakkollégium Hallgatói Önkormányzatának nevében az elmúlt napokban megválasztott elnök, Ónadi Sándor mondott beszédet. Kiemelte, hogy a rendezvény jó lehetőséget jelent az ifjú kutatóknak, akik tapasztalatot szerezhetnek, és új impulzusokat, új perspektívákat kaphatnak akár más tudományterületek kutatóitól.

Sajtóiroda - TPL