A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara tudománynépszerűsítő előadásokkal készül szeptember utolsó péntekén. Többek között a gyerekeknek és felnőtteknek ajánlott mozgásfejlesztésről, a mentőtiszti, a védőnői, az ápolói, a szülésznői, az egészségügyi szervezői és a szociális munka-képzésekről, a digitális technológia és a szociális munka kapcsolatáról, illetve az alapvető elsősegélynyújtási ismeretekről is lehet majd előadásokat hallani.
Mándy Zsuzsanna, a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának tudományos referense a karon tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: ezen a napon a tudomány van a középpontban és az a cél, hogy minél több fiatal kedvet kapjon a kutatásokhoz, a tudományos tevékenységhez.
- A Kutatók Éjszakája a tehetségek gondozásáról, a tudományok népszerűsítéséről szól. Ez egy olyan nagy sikerű rendezvény, mely egyre több helyszínen talál otthonra. A Debreceni Egyetem szempontjából jól mutatja a fontosságát, hogy az intézményben elérhető valamennyi tudományterület képviselteti magát előadásokkal, szakmai programokkal - tette hozzá.
Az Egészségtudományi Kar összesen tizennégy programot kínál az idei sorozatban, ebből nyolcat Nyíregyházán tartanak meg. Rusinné Fedor Anita, a kar általános és tudományos dékánhelyettese kiemelte: a legfontosabb feladat az, hogy erősítsék a kutatói utánpótlást.
- A kutatási eredményeket játékos módon szeretnénk bemutatni. A hozzánk érkező, többségében továbbtanulás előtt álló fiatalok bepillantást nyerhetnek tudományos műhelyeink munkájába. A céltudatos és elhivatott hallgatókat szeretnénk megtartani a szakma számára, a jövőt még csak kereső tehetségeket pedig megnyerni azzal, hogy az egyes képzésekhez tartozó szakok, szakmák legtöbb kihívással járó sajátosságait megmutatjuk nekik. A program nemcsak a leendő egyetemisták, hanem mindenki számára nyitott - hangsúlyozta a dékánhelyettes.
A Sürgősségi és Oxiológia Tanszék is megjelenik az idei programsorozatban, az érdeklődők korszerű eszközök segítségével ismerkedhetnek meg a mentős hivatás rejtelmeivel és a mentőtiszti képzéssel.
- A hallgatók az életért elnevezésű programban bemutatjuk, hogyan készülnek fel az egyetemisták a szakmára, emellett felhívjuk a figyelmet a laikus újraélesztés fontosságára, megtanítjuk a segítségnyújtás, valamint a mentőhívás alapvető szabályait, ezek ismerete ugyanis életet menthet. A programsorozatban lehetőséget kínálunk arra is, hogy minden érdeklődő kipróbálja a mentőtiszti szaktanterem eszközeit és egy napra életmentővé váljon - mondta el Szelesné Árokszállási Andrea tanszékvezető-helyettes.
Jávorné Erdei Renáta, az Egészségtudományi Kar Védőnői Módszertani és Prevenciós Tanszékének vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: a programban az egészségfejlesztést és a prevenciót érintő témák is hangsúlyosak lesznek.
- A tudományos előrehaladás a védőnői szakmára is hatással van, hiszen a képzés a tudományos eredmények révén fejlődhet tovább. A bölcsőtől a bölcs Ő-ig című programban az élményalapú tanulást helyezzük a középpontba, a szaktantermünkbe ellátogatók megismerhetik a Teljes szülői élmény-programunkat, így például azt, hogyan kell reagálni egy csecsemő jelzéseire, valamint játékos formában várandós szimulációban is részt vehetnek - közölte a tanszékvezető.
A Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozatban négy megye öt településén választhatnak az érdeklődők a Debreceni Egyetem által kínált 200 program közül. A DE ETK nyíregyházi programjai itt érhetők el.
Sajtóközpont - BZ