Díjat nyert terveivel a debreceni építészhallgató

Bekerült a legjobbak közé a CASA 15 nemzetközi építészhallgatói tervpályázaton a Debreceni Egyetem Műszaki Karának egyik hallgatója. Horváth Kornélt a debreceni Szepességi utca egyik üres telkének beépítésére vonatkozó terveiért jutalmazták.

A CASA 15 nemzetközi építész hallgatói tervpályázati versenyt idén márciusban a Debreceni Egyetem Műszaki Karán (DE MK) nyitották meg. A megmérettetéshez akkor egy magyarországi, négy romániai és egy szerbiai felsőoktatási intézményből (Debrecenből, Kolozsvárról, Nagyváradról, Temesvárról, Nagyszebenből és Újvidékről) csaknem kétszáz másodéves építészmérnök hallgató és 40-50 tanár csatlakozott. A házigazda DE MK Építészmérnöki Tanszékét hatvanan képviselték.

- A hallgatók arra kaptak felkérést, hogy a Debrecen belvárosában található, Szepességi utca 10. szám alatti üres telekre tervezzenek egy olyan közösségi funkciókkal is rendelkező kis léptékű lakóházat, amely egy kitalált civil szervezetnek is otthont adna. A terület érdekessége, hogy a szomszédban cívis építészeti hagyományokat magukon hordozó épületek találhatók – fejtette ki az Építészmérnöki Tanszék vezetője.

Szentirmai Tamás hozzátette: azért, hogy a versenyzőknek teljesen világos legyen a feladat és könnyebb legyen inspirálódni, a helyszínen is látogatást tettek.

A CASA15-öt romániai építésziskolák hallgatói 2009-ben hirdették meg először. Arra kértek másodéves építészhallgatókat, hogy tervezzenek egy új lakóházat egy bukaresti üres telekre. Azóta minden évben megtartják a rendezvényt.

A fantázia szabadon engedésére alkalmas ötletpályázatra ezúttal végül 146 pályamunka érkezett, melyek közül háromfős nemzetközi zsűri választott ki 20 dicséretben részesített projektet. Az egyik Horváth Kornélé lett, aki a debreceni Műszaki Kar építészmérnök hallgatója. A díjátadót Debrecenben, a Szombathi István utcán, a közelmúltban átadott Szárítóműhelyben tartották.

A díjazott hallgató szerint összetett feladatot kaptak, hatalmas munka volt a tervet elkészíteni, amivel egész negyedik félév alatt dolgozott. A pályamű kivitelezésében két tanára, Tarcsi László és Szuszik Dóra segítették.

- Épp az ilyen pillanatokért szeretek építészmérnöknek tanulni, amikor egy hosszú, küzdelmekkel teli félév után kiadhatok egy olyan munkát a kezemből, amire büszkén tudok visszatekinteni. Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy egy ilyen erős nemzetközi mezőnyben beválogatták a tervemet a legjobbak közé, különösen úgy, hogy az összes többi díjazott tervet párokban készítették a hallgatók – magyarázta Horváth Kornél.

A nyertes tervek kiadvány formájában meg is jelennek. További részletek a CASA angol nyelvű honlapján találhatók.


Sajtóközpont - OCs