Az orvosi célú gyorsítók pontosságának és hatékonyságának növelésén dolgoztak a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének kutatói a CERN orvostechnológiai hackathonján Genfben.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN a többi alapkutatást végző intézményhez hasonlóan az elmúlt években sokat tett azért, hogy eredményei az ipar számára már a közeljövőben is hasznosíthatók legyenek. Rendszeres találkozókat szervez a szektor különböző résztvevőivel, ahol felméri a vállalatok igényeit, miközben bemutatja a már ipari felhasználásra érett megoldásait.

Ehhez a törekvéshez kapcsolódik az a speciális ötletverseny, az úgynevezett hackathon, ahol az ipari szereplők és a CERN technológiában jártas kutatók, diákok néhány napos közös munka során prototípusokat állítanak össze a CERN technológiájának felhasználásával. Ezek közül a leginnovatívabb ötleteket, általában már az ipari környezetben, újabb résztvevők bevonásával fejlesztik tovább. A szervezet elsősorban a tagországai közt hirdeti ezeket az eseményeket, de gyakorlatilag a világ minden tájáról lehet jelentkezni.

Az áprilisi, Medtech:Hack elnevezésű az orvosi technológiai hackathonon elindult a Debreceni Egyetem Fizika Intézetének HADDPHI (Hardware Developement at Debrecen Physics Institute) nevet viselő csapata is (Ujvári Balázs adjunktus, Kísérleti Fizikai Tanszék, Korcsmáros Berta tanszéki mérnök, Villamosmérnöki Tanszék, valamint Baranyai Dávid és Gyöngyösi Balázs harmadéves villamosmérnök-hallgatók).

A genfi döntőben a résztvevő csapatok három napon keresztül dolgoztak egy-egy valós ipari probléma megoldásán. A HADDPHI egy orvosi célú gyorsítók gyártásával foglalkozó céggel működött együtt; a feladat a gyorsítók pontosságának és hatékonyságának a növelése volt, amihez a CERN szimulációs programját, a GEANT-ot használta, és találkozott a Timepix, egy új, az orvosi célokra használható detektor fejlesztőivel is.

A négynapos rendezvény nagy része a prototípus elkészítésével telt el, de a versenyzőknek volt alkalmuk a CERN fejlesztőivel, a tudástranszfer hivatal munkatársaival és az ötletek üzleti sikerességét segítő szakemberekkel is találkozni. A verseny zárásaként a csapat 15 percben ismertette a közös projekt eredményeit.

- A zsűri visszajelzésében kiemelte a szakmai felkészültségünket, és rámutatott arra, hogy a sikeres projekthez az üzleti modellünket kell fejleszteni, amit még a verseny négy napja során el is kezdtünk. A Genf környéki startup cégeket támogató szervezet közgazdászai mutatták meg, hogy egy ötlet után milyen lépések szükségesek a sikeres piacra lépésig – számolt be Ujvári Balázs, a HADDPHI tagja, a Kísérleti Fizikai Tanszék adjunktusa.

Sajtóiroda - TPL