Futballsikerek az ünnepi hétvégén

Eredményes hétvégét zártak a Debrecen Egyetem labdarúgó-csapatai, a három mérkőzésen a megszerezhető kilenc bajnoki pontból hetet begyűjtöttek. A DEAC megszerezte első győzelmét az NB III-ban, a DEAC II kiütötte ellenfelét, és a DASE is szépített.

NB III – 13 perc döntött

Sáfár László együttese, a DEAC Füzesgyarmatra látogatott a bajnokság második fordulójában. A szezonnyitón a Tállya KSE ellen elért 1-1-es döntetlent követően az első győzelem megszerzéséért utazott el az egyetemi alakulat. Az előző heti kezdő összeállításhoz képest egy helyen történt változás: Sós Dominik helyére ezúttal a sérülésből felépült Kovács Miklós került. Az ellenfélnél a Cigánd ellen kiállított Bakk Ádám pótlását kellett megoldania Oláh Ferenc vezetőedzőnek.

Nagy iramban indult a találkozó. Katona Tamás szerezte meg a vezetést a DEAC-nak a 10-ik percben, amit Krisztián Csörgő duplázott meg 10 perccel később. Három perc alatt három gól esett a találkozó ezen szakaszában, Bajnók Imre ugyanis szépített a hazaiak részéről. Nem örülhettek viszont sokáig a sárrétiek, Vékei Nándor egy percre rá betalált, ezzel visszaállítva a kétgólos különbséget.

Ezt követően mindkét félnek akadtak ugyan lehetőségei, újabb gól már nem született az első félidőben. A második játékrészre frissítettek a csapatok, a debrecenieknél Kovács Miklóst Barabás Zoltán váltotta. Jó iramban telt a második félidő is, gólig viszont továbbra sem jutott sem a DEAC, sem a Füzesgyarmat. A mérkőzés utolsó tíz percére fordulva kisebb riadalmat keltett Popescu Gheorghe Robert szépítő találta, azonban Csúri Bencéék állták a sarat, és megtartották az egygólos előnyüket. Ez pedig azt jelentette, hogy a DEAC 3-2-re legyőzte idegenben a Füzesgyarmati SK gárdáját. A DEAC így négy ponttal a tabella előkelő ötödik helyén áll a keleti csoportban két fordulót követően, míg a hazaiak két vereséggel kezdték a 2017/2018-as bajnoki szezont.

Füzesgyarmati SK-DEAC 2-3

 

 

Megye I – szépített a DASE

A Hajdú-Bihar megyei I. osztályban szereplő DASE a nyitó fordulóban elszenvedett hajdúböszörményi vereségét szerette volna feledtetni hazai környezetben a tavalyi esztendőben igen haloványan teljesített és az idei szezont szintén vereséggel indított hajdúsámsoniak ellen. Dér István együttese a nyár folyamán nagy változásokon ment keresztül, több meghatározó játékos hagyta el a csapatot. Ennek tükrében még időre van szükségük, hogy igazán csapattá érjenek.

Kiélezett csatát hozott a Hajdúsámson elleni találkozó. A vendégek szerezték meg a vezetést Kasuba Máté góljával, amire a DASE futballistája, a csereként beállt Lengyel István tudott válaszolni a 80. percben, ezzel pedig itthon tudták tartani az egy bajnoki pontot.

DASE-Hajdúsámsoni TTISZE 1-1

 

 

Megye II – magabiztos győzelemmel nyitott a DEAC II

Szombaton a megyei másodosztály küzdelmei is elindultak Hajdú-Biharban, az egyetemi klub kettes számú csapata is pályára lépett, méghozzá idegenben. A nyáron megerősített DEAC II-nél nem titkolt cél, hogy a tavalyi csalódást keltő megye II-es negyedik helyezést idén feledtetni tudják Katona Lászlóék. Az első lépést a Konyár otthonában tették meg az ünnepi hétvégén: magabiztos, 8-4-es győzelmükkel repülő rajtot vettek az új szezonban, a gólokon öten osztoztak. Csák Zsolt mesterhármast szerzett, Rácsi Lajos duplázott, míg Molnár Márton, Lénárt Péter és Bíró Roland egyszer voltak eredményesek.

Konyári SE-DEAC II 4-8

 

DEAC/Sajtóiroda