Fejlődő sürgősségi gyermekellátás

Tizennégymilliárd forintból fejlesztik a sürgősségi és baleseti gyermekellátást az országban. A korszerűsítés a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáját is érinti.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásából végrehajtandó fejlesztések során rövidülnek a betegutak, de lesz épületfejlesztés, műszerbeszerzés is. A fejlesztések révén, egyedülálló módon két új szakma is létrejön: a gyermeksürgősségi és a gyermektraumatológia.

A miniszter szólt arról, évente félmillió gyermeket érint valamilyen baleseti sérülés, a budapesti Heim Pál Gyermekkórházzal - mint országos központtal - együtt a vidéki központok évente százezer gyermeket látnak el. Mint mondta, azt szeretnék, ha 2020-ra létrejönnének az ellátóhelyek, illetve azok országos rendszere, amelyhez a teljes képzési rendszer megújítása is tartozik.

A programba öt vidéki gyermekgyógyászati központ is bekapcsolódik: a győri, a miskolci, a szegedi és a pécsi intézetek, valamint a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikája.

A sajtótájékoztatón jelen volt Balla György, a klinika igazgatója, aki az unideb.hu kérdésére elmondta: a Gyermekklinika alapítása (1924) óta nem volt olyan jelentős fejlesztés, mint ami a következő években megvalósul majd.

- Terveink szerint felépül egy új, hármas, azaz a legmagasabb progresszivitási szintű regionális Gyermeksürgősségi Központ, amely egyike lesz az öt vidéki központnak. Az infrastrukturális bővítésekkel együtt új szakemberek képzésére és a betegutak kidolgozására is sor kerül – fogalmazott Balla György.

Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a program során jelentős infrastrukturális fejlesztés, valamint gép- és műszerbeszerzés is lesz, a fejlesztésektől azt várják, hogy a definitív ellátás a lehetőség szerint 1,5 órán belül megtörténhessen.

MTI/Sajtóiroda
Fotó:MTI