Erősítenek a férfi kosarasok

Újabb edzővel egészül ki a DEAC férfi kosárlabda csapatának szakmai stábja. A jelenleg még Spanyolországban dolgozó Kovács Adrián Berényi Sándor segítője lesz az A-csoportban, valamint a másodosztályban induló együttest vezetőedzőként irányítja majd.

Kovács Adrián nyolc éve él Spanyolországban, ez idő alatt megszerezte a legmagasabb edzői fokozatot és a Fiba licencet is. A tehetséges szakember Székesfehérvárról költözött Madridba, majd az egyik legjobb utánpótlásbázissal rendelkező Alicanteba, ahol eleinte még játékosként szerepelt.


– A videózásban és a scoutingban (játékos-megfigyelésben) lesz nagy szerepem, ezen kívül az edzéseken igyekszem majd mindenben segíteni Berényi Sándor munkáját, lesznek olyan edzésrészek, melyeket én állítok majd össze. Napi kapcsolatban vagyunk és annak ellenére, hogy nem vagyok még Magyarországon, szinte mindenben kikéri a véleményemet, minden döntése előtt konzultál velem. Az, hogy már most szinte mindenben számít rám, nagyon pozitív számomra. Az alapozás előtt egyszer még összeülünk és akkor fog teljesen letisztulni  mindenkinek a pontos szerepe – mondta Debrecenbe igazolásáról a tréner.


Kovács Adrián az idén megrendezett Cívis Kupán hívta fel magára a debreceni vezetők figyelmét, akkor az Alicante U16-os alakulatával szerepelt a színvonalas utánpótlástornán. A kadettek mellett a Fundesem Basket School felnőtt csapatának másodedzője is volt, sőt az együttes az ő irányításával fejezte be a szezont.


- Jelenleg még  Spanyolországban vagyok, augusztus 12-én, szombaton érkezem Magyarországra, mivel  a nyarat mindig arra használom, hogy tovább fejlődjek, gyakorlatilag táborról táborra járok ilyenkor. Részt vettem edzőknek szóló rendezvényeken is, valamint trénerként  dolgoztam különböző campeken, jelenleg pedig egyéni képzéseket tartok Alicanteban – tette hozzá a szakember.


Az előző szezonban bajnokságot nyert és ezzel a feljutást kiharcoló DEAC Kamilla Gyógyfürdő szakmai stábja így egy fővel bővül. A Berényi Sándor - Ráthonyi Tamás - Kádár Tamás trió továbbra is a csapat élén marad, hozzájuk érkezik Kovács Adrián.


- Nekem edzőként minden évben az a célom, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a játékosokból, minél több pluszt szeretnék nekik adni, hogy minél komplettebb játékosok legyenek. Az első csapatnál nagyon fontos, hogy egy gyors, dinamikus és látványos kosárlabdát „rakjunk össze”, és egy szerethető együttes legyen a DEAC. A második csapatnál pedig az a legfontosabb célkitűzésem, hogy minél több játékost adjak az első keretnek és egy sérülés vagy betegség esetén házon belül tudjuk megoldani a pótlást. Szeretném, ha a fiatalok minél hamarabb elérnék azt a szintet, hogy ha a vezetőedző hívja őket a nagycsapathoz, akkor képesek legyenek felvenni az A-csoport ritmusát – hangsúlyozta  a tréner.

 

debka.hu/Sajtóiroda