Campus Sportfesztivál és kosár EB

Már csak pár nap van hátra a nyár egyik legnagyobb sporteseményéig, a Campus Sportfesztiválig, amelyre eddig több mint 100 határon túli magyar versenyző nevezett, s belföldről is egyre több az érdeklődő.
Campus Sportfesztivál
 
Hamarosan kezdődik a nyár egyik legnagyobb sporteseménye, a Campus Sportfesztivál, amit július 18-19-én rendeznek meg a DEAC pályáin. Ebben a két napban hazai és határon túli felsőoktatási intézmények versenyzői csapnak össze, a szurkolók pedig kapcsolatot építhetnek egymással.
 
- Több csapat is van, akik először vesznek részt a Campus Sportfesztiválon. Örömmel látjuk, hogy egyre több a nem debreceni hallgató, a határon túlról például több mint százan neveztek az idei versenyekre. Emellett országos szinten is egyre erősebb és színesebb a felhozatal, minden sportágban sikerült előre lépnünk, hiszen ebben az évben rekordszámú a résztvevő csapatok száma – sorolta Pöszmet Tibor szervező a legfontosabb tudnivalókat.
 
 
A hallgatók kispályás labdarúgásban (45 csapat), 3x3-as kosárlabdában (35 csapat), illetve strandröplabdában mérhetik össze tudásukat – ez utóbbi kategória annyira népszerű volt, hogy a tervezett 32 csapat helyett végül 52-re emelték a szervezők a keretet.
 
A Campus Sportfesztivál keddi nyitónapján a meccseken kívül este sportrendezvények is várják az érdeklődőket, amelyekre a helyszínen ingyenesen lehet nevezni: lesz teqball, darts és sörpong bajnokság, lehet játszani a csocsó és a footgolf kupában, az igazán kockázatvállalók számára pedig kő-papír-olló cuppal készülnek a szervezők.
 
Kosárlabda – Egyetemi Eb
 
Idén Miskolcon rendezik meg a 14. Európai Egyetemek Kosárlabda Bajnokságát július 16. és 23. között. A kontinensviadal különlegessége, hogy nem nemzeti egyetemi válogatottak mérettetik meg magukat – mint az Univerziádén, vagy az egyetemi világbajnokságokon – hanem intézményi csapatok, a saját nemzeti egyetemi bajnokságuk győztesei.
 
A mérkőzésekre kilátogatók ízelítőt kaphatnak a szerb, a német, a török és a francia élvonal színvonalából is, 16 ország 28 csapata – 16 férfi és 12 női – lép pályára a mérkőzések során. Hazánkat a szervező Miskolci Egyetem mellett a 2017-es MEFOB győztesei, azaz a Debreceni Egyetem férfi csapata, valamint a Testnevelési Egyetem női csapata képviseli. A mérkőzéseknek az Egyetemi Körcsarnok, a Generali Aréna, valamint a Jégcsarnok ad majd otthont. A belépés minden korosztály számára ingyenes.
 
Időpont: Miskolc, 2017. július 16 – 23.
Csoportkörök: Július 17-19.
Egyenes kieséses szakasz: július: 21-23.
Döntők: Július 23.
 
Strandfoci – Jön a 3. forduló
 
Először vesz részt a Nemzeti Strandlabdarúgó Ligában a DEAC csapata, amely jelenleg a tabella 8. helyén áll. Az újonc debreceniek mögött már most kemény csaták vannak, viszont biztató, hogy a csapat egyre összeszokottabban játszik, szép támadásaik és kiváló egyéni teljesítményeik meg is hozzák a várt eredményeket. 
 
A Siófoki Nagystrandon megrendezett bajnokság következő fordulójában a DEAC a Siófoki Bányász SE-vel, a Bonyhád BFC-vel, a Jászfényszaru GWP Cservy-vel és az Eger SE-vel találkozik. Részletes program.
 
Sajtóiroda