Berényi Sándor marad a vezetőedző

A DEAC Kamilla Gyógyfürdő vezetősége hétfőn hivatalosan is megállapodott Berényi Sándorral, így a következő szezonban, az élvonalban is ő lesz az egyetemi férfi kosárlabdacsapat vezetőedzője.

A szakember januárban vette át az együttes irányítását, ebben a periódusban a DEAC 17 győzelmet aratott, és mindössze egy vereséget szenvedett, ezzel megnyerte a másodosztály küzdelmeit.


- Nagyon nehéz döntés volt ez számomra, hiszen így a Debreceni Kosárlabda Akadémián betöltött szerepemet nem tudom vállalni a továbbiakban. A mérleget mégis az billentette az első csapat vezetőedzői posztja felé, hogy a saját szakmai fejlődésem érdekében ezt muszáj volt meglépnem. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a vezetőség felkért az NB I. A-csoportra is, igyekszem meghálálni a bizalmat. A következő hetek a csapatépítésről fognak szólni. A vezetőséggel az a célunk, hogy a feljutásban kulcsszerepet játszó kosarasainkat megtartsuk, és mentalitásban hasonló hozzáállású játékosokkal kiegészülve egy olyan keretet tudjunk összehozni, akik méltóképpen tudják képviselni az újjászülető debreceni kosárlabdát – mondta Berényi Sándor.

 

Erdei Ádám/Sajtóiroda