Az új év első Egyetemi Élete

Miként készülnek az utolsó vizsgaidőszakban a végzés előtt álló hallgatók, mitől sikeres a DEAC vívója, Battai Sugár Katinka, milyen jeles események helyszíne volt 1849-ben Debrecen és jól teljesít mostanában a Debreceni Egyetem férfi kosárlabdacsapata. Egyebek mellett ezekről olvashatunk az Egyetemi Élet legújabb számában.

A vizsgaidőszak általában a legstresszesebb periódus az egyetemistáknak. Jönnek az írásbeli és a szóbeli megmérettetések, majd ugyanez ismétlődik többször egymás után. Akik számára a mostani vizsgaidőszak az utolsó, elérkezett a diplomamunka leadásának dátuma és az államvizsga. No de ki hogyan éli meg ezeket a „megpróbáltatásokat” végzősként, tudván, hogy eddigi tanulmányainak talán legnehezebb pillanatai következnek? – tette fel a lap újságírója a kérdést néhány érdekeltnek.

Sokat foglalkoztatnak napjaink kihívásai? Úgy érzed, lennének jó ötleteid? Gondolkozol azon, hogy vállalkozást indíts ezekre alapozva? Akiket ilyen gondolatok foglalkoztatnak, jól teszik, ha elolvassák azt a cikket, amelyből kiderül, milyen segítő programok várják őket a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központjában februárban.

Igazán eredményes évet tudhat maga mögött a DEAC vívó szakosztályának kiválósága, Battai Sugár Katinka. A debreceni tehetség utolsó utánpótlásévében korosztályának megmérettetésein és – az eddigi évekhez hasonlóan – a felnőttek mezőnyében is remekelt. Arról, hogy mi áll Sugár sikerei mögött, egy hosszabb, vele és nevelőedzőjével, Dávid Lászlóval készült interjúból lehet részleteket megtudni.

A Debrecen utcáin sorozat legújabb része azzal foglalkozik, hogy az 1848/1849-es magyar forradalom és szabadságharc különleges szerepet szánt Debrecennek. Idén 175 éve, 1849 első felében öt hónapra ide költözött az ország kormánya, így Debrecen Magyarország ideiglenes fővárosa, a „szabadság őrvárosa” lett. A szerzők úgy látják: ezen jeles évforduló alkalmából érdemes megemlékezni a forradalom debreceni eseményeiről és jeles képviselőiről, köztük a Debrecenben kormányzóvá választott Kossuth Lajosról, akinek emlékét számos hely és anekdota őrzi a városban.

A ZölDEbbítő oldalon egyebek mellett arról lehet olvasni, miként dobhatjuk fel egészséges ételekkel a téli hónapokat. Azt írják, hogy ízletes ételek készíthetők például az ilyenkor sokfelé kapható kelbimbóból és sütőtökből. Rengeteg színes variációt kitalálhatunk ezek ötvözésével, akár grillezve, párolva vagy pirítva is elkészíthetők.

A Sportrovatból kiderül, hogy a DEAC kosarasai a drámai évzárást követően úgy tűnik, sikeresen magukra találtak. A Szolnok elleni fájdalmas hazai vereségen túl két fontos és igen jelentős idegenbeli diadallal indította a 2024-es esztendőt Andjelko Mandics legénysége.

Az Egyetemi Élet idei első száma ide kattintva olvasható.


Sajtóközpont - OCs