Átadták a Demonstrátori Ösztöndíjakat a GTK-n

Átvették okleveleiket hétfőn a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának legújabb demonstrátorai: a 2024/25-ös tanévben a pályázók közül 19-en feleltek meg a követelményeknek. A hallgatók közvetlenül a tanszékek, intézetek oktató-kutató munkájába kapcsolódnak be.

A demonstrátorok feladatai az intézetek tanszéki munkáihoz kapcsolódnak, a tanszékvezető irányításával részt vehetnek az oktató-kutató munkában, illetve adminisztratív tevékenységeket is végezhetnek.  

A kiválasztott tehetséges diákok hétfőn, a Böszörményi úti campuson tartott ünnepségen vehették át okleveleiket. Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja az átadón hangsúlyozta: kiemelten fontosak a GTK számára azok a hallgatók, akik tanulmányi kötelezettségeiken túlmenően rendszeresen részt vesznek az adott intézet, illetve tanszék oktató-, kutatómunkájában és szervezésében.

- A Demonstrátori Ösztöndíj keretében támogatást tudunk nyújtani azon hallgatóinknak, akik motiváltak és elkötelezettek. Ők alkotják majd a kar oktatói és kutatói utánpótlásának alapját, az intézetekben folyó szakmai és tudományos munkába történő bekapcsolódás remek alapot jelent számukra, már most kollégaként tekintünk rájuk – fogalmazott Fenyves Veronika.

Demonstrátornak olyan másod- és harmadéves alapszakos, valamint mesterszakos hallgató jelentkezhet, aki az előző tanév mindkét félévben legalább 4-es tanulmányi átlagot ért el, példamutató magatartása mellett pedig nemcsak közösségi munkát vállal, hanem akár tudományos tevékenységet is végez. A demonstrátorok munkájukért emelt ösztöndíjat kapnak. 

 

Sajtóközpont