Zeher Margit 1957-2018

Életének 62. évében elhunyt Zeher Margit, a Belgyógyászati Klinika „C” épület szakmai igazgatója, a Klinikai Immunológiai Tanszék vezetője. A professzort a Debreceni Egyetem, az Általános Orvostudományi Kar és a Klinikai Központ saját halottjának tekinti.

Zeher Margit 1957. augusztus 2-án született Sátoraljaújhelyen.


1975-ben a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett. Gimnáziumi tanulmánya alatt a humán tárgyak szeretetén kívül a biológia iránti elkötelezettsége is megmutatkozott és édesapja álmát megvalósítva 1975-ben jelentkezett a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, ahol 1975-1981 között végezte tanulmányait.


Egyetemi évei alatt az Anatómia Intézetben tudományos diákköri munkát végzett, és demonstrátorként is tevékenykedett. 1981-ben „summa cum laude” minősítéssel szerzett orvosi diplomát. A III. sz. Belgyógyászati Klinikára került, és mindvégig ott folytatta orvosi tevékenységét. 1986-ban belgyógyászati szakvizsgát tett, ezt követően 1987-ben egyetemi tanársegédnek nevezték ki. 1990-ben védte meg kandidátusi disszertációját, 1991-ben egyetemi adjunktusnak nevezték ki. 1993-ban allergológiai és klinikai immunológiai szakvizsgát szerzett. 1996-tól egyetemi docens, 1998-ban habilitált. 2004-ben reumatológiai szakvizsgát tett. 2001-től a Klinikai Immunológiai Tanszék vezetője. 2001-ben védte meg MTA Doktori értekezését „Megfigyeléseink Sjögren-szindrómában experimentális és klinikai vizsgálatok alapján” címmel. 2002-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.


2003-tól a III. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatójaként, majd a Belgyógyászati Intézet „C” épületének vezetőjeként folytatta a hazai és nemzetközi téren is kiemelkedő immunológiai és reumatológiai ellátás szervezését, az immunológiai szakemberek képzését. Törekedett arra, hogy Debrecenben az immunológiai diagnosztika és terápia ne csak hazai, hanem nemzetközi szinten is az élvonalba tartozzon. Ennek érdekében jelentős szerepet vállalt az autológ őssejt-kezelés autoimmun betegségekben történő alkalmazásának bevezetésében, és hazánkban elsőként valósította meg munkatársaival a photopheresis kezelést. Kezdettől fogva tanulmányozta a Sjögren szindróma pathogenezisét és pathomechanizmusát, e téma köré csoportosította előadásait és tudományos publikációit.  1984 óta vett részt a klinikai immunológiai oktatásban, jelentős szerepet vállalt a „Klinikai immunológia” című könyv szerzőjeként és társszerkesztőjeként annak megírásában.


2000-ben vezetésével készült el a klinikai immunológia és allergológia új, a jelenlegi elvárásoknak megfelelő curriculuma. 2006 óta a Debreceni Egyetem klinikai immunológia grémium vezetőjeként szervezte és koordinálta a postgraduális képzést. 2009-ben kezdeményezésére és vezetésével első alkalommal rendezték meg a Klinikai Immunológiai Interdiszciplináris Fórumot, amelyet azóta is rendszeresen megszervezett és vezetett.


Egyetemre kerülését követően aktívan bekapcsolódott a tudományos munkába. Irányításával 16 TDK-pályamunka, 23 TDK-előadás és 5 diplomamunka készült. Az általa mentorált TDK-hallgatók 25 alkalommal részesültek valamilyen szintű elismerésben. A PhD-képzésben mint akkreditált oktató vett részt. 2006-tól a Petrányi Gyula Klinikai Immunolóigai és Allergológiai Doktori Iskolában az immunológia doktori program vezetője volt, 2015-ben pedig a Doktori Iskola vezetőjévé választották meg. Az autoimmun betegségek patogenezise és patomechanizmusa című PhD-kurzust 1996-tól rendszeresen meghirdette és megtartotta a PhD-hallgatók számára. Vezetésével 10 PhD-hallgató védte meg sikeresen téziseit. 43 könyvfejezetet írt, eredményeit 418 tudományos publikációban, valamint számos hazai és nemzetközi kongresszuson ismertette. Publikációinak impakt faktora 365, cikkeire mintegy 5000 esetben hivatkoztak.


Szerkesztőbizottsági tagja volt 2002-2010 között az Allergológiai és Klinikai Immunológia folyóiratnak, 2005-től a Lege Artis Medicinae, Focus Medicinae, 2008-tól az Open Autoimmunitiy Journalnak. 2016-tól a Mediators of Inflammation vendégszerkesztői feladatát látta el. Számos külföldi folyóirat számára végzett lektorálási tevékenységet.


A Magyar Belgyógyász Társaság, a Magyar Immunológiai Társaság, a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság tagja volt. 2007-től a Magyar Allergológia és Klinikai Immunológiai Társaság elnöki tisztét látta el, és még abban az évben a European Allergy and Clinical Immunology Society vezetőségi tagjának választották. A Debreceni Akadémiai Bizottság Immunológiai Munkabizottság elnöke, valamint az Immunológiai Szemle főszerkesztője volt.


Munkásságát számos kitüntetéssel és díjjal ismerték el. 2003-ban Markusovszky-díjat, 2005-ben az Év oktatója díjat kapott. Négy alkalommal LAM-díjban részesült. 2009-ben Batthyány-Strattmann László-díjat, 2015-ben Petrányi Gyula-emlékérmet és 2018-ban az ÁOK Kiváló Oktatója díjat kapott. Ezen kívül számos alkalommal az általa vezetett TDK- és PhD-hallgatók előadásait, valamint közleményeit ismerték el különböző díjakkal.


Zeher Margit professzor nagy munkabírású, határozott vezető volt, aki igyekezett tudását tanítványainak átadni, és a Szegedi Gyula akadémikus által létrehozott immunológiai iskola további fejlődését elősegíteni. A 2009-ben megjelent, a Medikus Lapban készült interjúban életének három fontos eseményét emelte ki: az orvosdoktorrá avatását, gyermeke születését és egyetemi tanári kinevezését.
Szabadidejében szeretett utazni, világot látni. Színház, mozilátogatás, valamint a zenehallgatás és a főzés segítette őt a kikapcsolódásban.


Zeher Margit professzor színes és gazdag életpályát hagyott maga mögött, amely a jövő orvosai számára példaértékű. Távozásával a magyar immunológia egyik meghatározó egyéniségétől búcsúzunk. Betegei, tanítványai, munkatársai körében nagy űrt hagyott maga után.


Emlékét örökre megőrizzük.


Búcsúztatása 2018. november 12-én, hétfőn 11 órakor lesz református szertartás szerint a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozójában. Zeher Margitot a Debreceni Egyetem, az Általános Orvostudományi Kar és a Klinikai Központ saját halottjának tekinti.

Paragh György