yoUDay: nézőcsúcs várható a stadionban

Huszonötezer nézőt várnak a yoUDay-re, a Debreceni Egyetem tanévnyitó stadionshow-jára. Soha nem voltak még ilyen sokan a Nagyerdei Stadionban. Az ülőhelyekre szóló jegyek már elfogytak, a küzdőtérre korlátozott számban még lehet belépőt venni.

Már készül a monumentális, 70 méter széles színpad a szeptember 26-i stadionshow-ra. Különlegesség, hogy idén a lelátó C szektorában és az előtt lesz az emelvény egy kifutó résszel, így a stadion történetében először, már a küzdőtérre is lehet jegyet vásárolni.

- Ez lesz harmadik yoUDay, 2016-ban rendeztük meg először a tanévnyitó show-t. Úgy éreztük, hogy újítani, frissíteni kell, ezért döntöttünk az új színpadkép mellett, hogy a küzdőtéren is legyenek nézők. A célunk az, hogy a résztvevők érezzék, hogy egy nagy közösség részei, ahol mindenki számíthat mindenkire. A világban nagyon fontosak a közösségek, ezt próbáljuk érzékeltetni a tanévnyitó stadionshow-val – hangsúlyozta Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a szerdai program beharangozó sajtótájékoztatóján.

A szervezők azt kérik, hogy az egyetemi összetartozást szimbolizálva a nézők sárga és zöld színű ruházatban érkezzenek a Nagyerdei Stadionba. Az ülőhelyekre már nem lehet jegyet venni, aki szeretne részt venni a szeptember 26-i monumentális tanévnyitón, már csak a küzdőtérre válthat belépőt.

- Eddig több mint négyezren regisztráltak a küzdőtérre. Sietnie kell annak, aki a színpad és a sztárok közelében szeretne szórakozni, mert a küzdőtér is hamarosan megtelik – emelte ki a Bognár István Ádám, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke.

Az egyedülálló tanévnyitó színpadi show-jában több mint 300 táncos lép fel, emellett a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolájának diákjai és a DEAC sportolói is aktívan közreműködnek. A táncosok augusztus eleje óta dolgoznak a zenés betétek koreográfiáin, céljuk, hogy a közönséget is megmozgassák.  


- Olyan zenéket, dalokat válogattunk össze, amit mindenki ismer és szeret. A műsorba a közönséget is bevonjuk. Lesz közös éneklés, könnyítésként a dalok szövegét a kivetítőn láthatják a nézők – mondta Végh Veronika, a színpadi show koordinátora. 

A szárfellépők – Majka, Horváth Tamás, az Animal Cannibals – a kétórás show alatt többször visszatérnek a színpadra egy-egy dallal, Ákos pedig egy kisebb koncertet ad. Lesz 8 zenei blokk is az Abrakazabra zenekar és vendégeik közreműködésével.

A szervezők azt ajánlják, hogy a nézők tömegközlekedési eszközökkel, időben érkezzenek a rendezvényre. A DKV a rendezvény előtt és után sűrűbben közlekedteti az 1-es villamost, a 22-es és a 24-es autóbuszt. Azt is kérik, hogy a stadionba esernyő helyett esőkabátot és réteges ruházatot vigyenek magukkal a résztvevők. A kapukat 18:15-kor nyitják, a látványos műsor 19 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.

https://youday.hu/
https://www.facebook.com/events/830277277152381/

Sajtóiroda - CzA