Volt tartásuk

Szenzációs fordítás után nyertek meccset a DEAC jégkorongozói Dunaújvárosban, és szép sikert aratott a férfi futsalcsapat is a Debreceni Egyetem sportcsarnokában. Nem sikerült viszont a bravúr a kosárcsapatnak és a férfi röpiseknek sem.

Jégkorong – parádés fordítás

3-0-ról fordított és nyert 6-3-ra a DEAC Erste Ligás jégkorongcsapata vasárnap este a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában. A közvetlen riválisok eredményei úgy alakultak, hogy az együttes ezzel együtt – s a hétfő esti, utolsó alapszakasz-meccs eredményétől függetlenül – is az ötödik helyen zárja az alapszakaszt. A találkozó lefújása után Kecskeméti Áron másodedző értékelt a jégkorongcsapat hivatalos Facebook-oldalán.

– Voltunk nagyon lent és nagyon fent is ezen a meccsen, ám az mindenképpen a csapat erejét mutatja, hogy 3-0-ról sikerült felállni. Későn érkeztünk meg a meccsbe, de mindemellett kifejezetten pozitív, hogy mindegyik sor tudott komoly teljesítményt felmutatni az utolsó 20 percben – összegzett a fiatal szakember.

Az alapszakasz utolsó meccse hétfőn 18 órakor kezdődik a Debreceni Jégcsarnokban, a vendég a Gyergyói HK lesz, szombaton pedig már kezdődik a középszakasz.

Röplabda – nyert a címvédő

3-0-s vereséget szenvedett a bajnoki címvédő és BL-résztvevő VRC Kazincbarcikától a DEAC szombaton a DESOK-ban. A vendégek magabiztosan nyerték mindhárom szettet a röplabda extraliga nyitányán. Fodor Antal vezetőedző a találkozó után azt mondta, nagyjából erre számítottak a bajnokság fő esélyese és címvédője ellen.

- Fura ezt mondani, de az eddigi leghiányosabb felállásunkban fogadtuk az eddigi legerősebb csapatot. Bagics Balázs nélkül, Hubicska Patrik pedig beteg volt. Ezzel együtt tartottuk magunkat, nem aláztak meg minket, s még a cseréink is játszottak. Az igazi része a bajnokságnak számunkra később jön el, mivel most ebben a hatosban bárki erősebb nálunk papíron, ám célunk, hogy megszorongassuk ellenfeleinket. Viszont a realitás azt mondja, hogy maximum az 5. vagy a 6. helyen végzünk majd, ez pedig azt jelenti, hogy azután az alsóházból feljövővel helyosztókat játszunk a 4-en kívüli helyekért.

A nőknél is vendégsiker született szombaton Debrecenben. Az NB II-es DEAC 3-1-re maradt alul a Szeged ellen.

Futsal – ötödik a nyolcadik ellen

Az alapszakasz végső helyezései szempontjából is fontos volt, hogy a Nyírgyulajt itthon is legyőzze a DEAC futsalcsapata. A nehéz kezdés után végül magabiztosan gyűjtötték be Szentes-Bíróék a három pontot péntek este, 6-2-es sikerükkel egy lépéssel közelebb kerültek az 5. hely megtartásához a rájátszás előtt.

A női együttes Csömörről hozta el a bajnoki pontokat vasárnap. Az NB II-es listavezető DEAC 3-0-ra nyert a Rubeola otthonában, és tovább erősítette helyét a tabella legtetején. 

Kosárlabda – jobb volt a JKSE

Tízpontos, 92-82-es vereséget szenvedett a DEAC az NB I. A-csoportos kosárlabda bajnokság 16. fordulójában, Jászberényben. Hiába küzdöttek a második félidőben hatalmasat Ivosev Tamásék, az első húsz perc alatt összeszedett tetemes hátrányt már nem tudták ledolgozni szombat este. Berényi Sándor vezetőedző szerint összességében az első félidei lepattanózásuk döntötte el a mérkőzést.

- Ekkor annyi támadót szedtek, mint mi lepattanót összesen, így bármely meccset nehéz megnyerni, egy hazai pályán jól játszó Jászberény ellen pedig szinte lehetetlen. A második félidőben azért sok pozitívumot láttam, nyolc pontnál többször is esélyünk volt visszajönni egy labdára, de ez most nem sikerült. Milos hiányára nem tudtunk felkészülni, mert csak az utolsó nap dőlt el, hogy nem tudja vállalni a játékot, vele nyilván más lett volna a játék képe. Ennek ellenére többen is megpróbálták a vezérszerepet átvenni, ez mindenképp dicséretre méltó – értékelt a vezetőedző. A DEAC 16 forduló után a 8. helyen áll a 14 csapatos élvonalban.

Floorball – krokodil-siker

Jó hangulatban várta a DEAC csapata idei harmadik fellépést, hiszen győzelmi sorozatban volt az egyetemista alakulat, ráadásul a rájátszás is biztossá vált az év elején. Azaz az alapszakasz végét már teher nélkül várhatták Láncziék, és akár a harmadik helyet is megcélozhatták. Ehhez kulcsfontosságú volt, hogy a nyolcszoros bajnok Dunai Krokodilok otthonában is sikert arasson a fekete-fehér együttes. Ez nem sikerült, hiszen a hazaiak 11-6-ra legyőzték a debreceni egyetemistákat szombaton Érden.

DEAC/PKzs.

Fotók: deac.hu, DAB, Gémesi Balázs