A Tudomány Napja a TTK-n

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar intézetei bemutatták azokat a kutatásaikat, amelyeket az intézmény más karaival együttműködésben végeznek. A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó, negyedik alkalommal megtartott esemény célja, hogy elősegítse a kutatási partnerség kialakulását.

A Természettudományi és Technológiai Kar képzéseinek alapja a világszínvonalú kutatómunka: az oktatók tudományos kutatásaikkal évről évre jelentős eredményeket érnek el, melyeket beépítenek a tananyagokba, folyamatosan frissítik a tanterveket, a karon esszenciális kérdés, hogy az élvonalban legyenek a kutatási területeiken – hangzott el a Learning Centerben tartott csütörtöki szimpóziumon.

- A Tudomány Napja a TTK-n rendezvényt négy éve indítottuk el a kar fennállásának hetvenéves jubileumához kapcsolódóan, hagyományteremtő szándékkal. Karunkon roppant fontos a tudományos kutatás, minden munkatársunkkal szemben elvárás, hogy ne csak oktasson, hanem művelje is a tudományát, igyekszünk eredményeinkkel hozzájárulni a saját tudományterületünk fejlődéséhez – hangsúlyozta a rendezvényen Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja, aki szerint méltán lehetnek büszkék az intézmény tudományos teljesítményére, melyet a számok is alátámasztanak.

- A Magyar Tudományos Akadémia pályázatán öt szervezeti egységünk, négy intézet és egy tanszék nyerte el az MTA Kiváló Kutatóhely megtisztelő címet. Jelenleg a Magyar Kutatási Hálózatban a TTK tíz kiválósági kutatócsoportja működik, emellett van két Lendület- és két Élvonal Kutatócsoportunk. Összességében eddig hat munkatársunk nyert Lendület projektet – ezek egyedülálló számok. A Round University Ranking legfrissebb tematikus természettudományi rangsorában egyetemünk az előkelő 89. helyre került, az eredményhez a kar kutatói is nagyban hozzájárultak. A kutatómunka hátterét a minőségi infrastruktúra jelenti, ezen a területen is jelentős előrelépést értünk el, Magyarország TOP 50 kutatási infrastruktúrájának listáján két laborunk is ott van – részletezte Kun Ferenc.

A vezető hangsúlyozta: a rendezvény a kutatómunka, az eredmények egyfajta seregszemléje, amelynek mindig van egy tematikája. Tavaly a TTK kiválósági kutatócsoportjai mutatkoztak be, idén pedig az együttműködésekre koncentráltak. Számos projektet valósítanak meg az egyetem más karaival közösen, ezekről adtak átfogó képet. Nem titkolt szándékuk, hogy ezzel további együttműködéseket motiváljanak.

A rendezvény programját az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének geológusa, Harangi Szabolcs nyitotta prezentációjával. A nyitóelőadások témáit tekintve rendszerint kapcsolódnak a körülöttünk zajló aktualitásokhoz, ezúttal sem volt ez másképp, mivel az utóbbi időben meglepően sok földrengés volt észlelhető Magyarországon. Harangi professzor a vulkánok működéséről és a földrengések kialakulásáról beszélt.

A nyitóelőadást a TTK hat szakembere követte, képviseltette magát a Biológiai és Ökológiai, a Biotechnológiai, a Fizikai, a Földtudományi, a Matematikai és a Kémiai Intézet is. A résztvevők a karok közti együttműködésekből született kutatásokat részletesen megismerhették.

 

Sajtóközpont - KSzD