Tehetségek fóruma

A Debreceni Egyetem fiataljai is bemutatkoztak kedden a TALENTn Tehetségfórum előadásán. A program egy országos sorozat eseménye volt, amelynek a Főépület Aulája adott otthont.

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósuló TALENTn Tehetségfórum kiemelkedő fiatal tehetségek bemutatkozására teremt alkalmat, novemberben több egyetemi városban, Debrecenben, Dunaújvárosban és Kecskeméten kapnak lehetőséget arra, hogy tevékenységükről, fejlődésükről tartsanak előadásokat, minél több fiatalt megszólítva az országban.

– „A nemzet hatalma a kiművelt emberfők számában rejlik” – idézte Széchenyi István máig érvényes megállapítását megnyitójában Csernoch László. Az egyetem tudományos rektorhelyettese kiemelte: november Magyarországon a tudomány hónapja, így nem véletlen az esemény időzítése, hogy tehetségek mutatkoznak be az egyetemen.

- Olyan fiatalok, akik között ott rejtőznek a jövő kutatói, tudósai, olyan „kiművelt emberfők”, akik az országot, az emberiséget előre tudják mozdítani. Egy oktatási intézmény – legyen az egyetem, középiskola, vagy akár óvoda – legfontosabb feladata, hogy felismerje és gondozza a tehetségeket – hangsúlyozta Csernoch László.

A Debreceni Egyetem képviseletében négy jelenlegi és egykori hallgató életútját, pályájának kiemelkedő állomásait, terveit ismerhette meg a közönség. A pályázat nyerteseiként Gyermán Anna, 2017-ben végzett gyógyszerész a középiskolások betegedukációs lehetőségeit járta körbe, Varga Gábor fiatal orvosként a gyógyító és kutatómunka egyidejű folytatásról tartott előadást. Lehetőséget kapott a bemutatkozásra az INSIMU-program társalapítói közül Katona Tamás és Tóth Gábor is, akik mindketten a Debreceni Egyetem PhD hallgatói.


A mentorprogram Nemzeti Tehetség Program támogatásával  a Silver Kiadó Kft. jóvoltából valósul meg.

Sajtóiroda – BZs