Szép sikerrel búcsúztak

Magabiztos győzelemmel zárta a bajnoki évet a DEAC NB III-as labdarúgócsapata, amely a 11. helyen végzett a sorozatban. A futsalosok hétfőn egyenlíthetnek a két nyert meccsig tartó párharcban, míg a kosaras lányok sikere felsőházat ért a következő évre.

Labdarúgás – triplával búcsúztak

Balogh Krisztián, Ibrahima Sidibe és Nagy Dávid találataival, 3-0-s győzelemmel zárta a szezont a DEAC NB III-as focicsapata. A legénység a DVTK II-t győzte le magabiztosan vasárnap délután a DEAC-pályán. Az egyetemi alakulat a három ponttal előzött egyet a tabellán, és végül 34 megszerzett egységgel a 11. helyen végzett a 16 csapatos NB III-ban. 

A viharos időjárás ellenére ezúttal is rengeteg felnőtt és gyermek látogatott ki a gyönyörű egyetemi sportközpontba, ahol kiváló hangulatban, szépen búcsúzott a harmadik vonalban bennmaradt gárda. Sáfár László edző szerint most sokkal stabilabb volt az ellenfél, mint ősszel.

- Szerencsére már kicsit nyugodtabb volt a hangulat a kispadon is, miután eldőlt a bennmaradás. A csapat sokkal felszabadultabban játszhatott, ami kiegyensúlyozott, jó teljesítményt hozott. Nekünk volt több lehetőségünk, és védekezésben is sokkal szervezettebbek voltunk ellenfelünknél. Most jön a nyári szünet, de már készülünk a következő idényre – tette hozzá Sáfár László.

Hazai pályán zárta az idei küzdelmeket a DASE megye I-es alakulata is szombaton. Az egyetemisták a zárófordulóban 4-2-re kikaptak a Hajdúnánástól a Böszörményi úti campus pályáján, így végül 30 ponttal a 10. helyen végeztek a 16 csapatos bajnokságban.
A DEAC megye II-es együttese otthonában győzte le 2-1-re a Püspökladányt. A bajnokcsapatnak még van egy meccse a sorozatból, szombaton 17 órától a Komádit látja vendégül.

Futsal – lehet egyenlíteni

Elveszítette az ötödik helyért folyó küzdelem két nyert meccsig tartó párharcának első „felvonását” a DEAC futsalcsapata. Az Elek-legénység 4-1-re kapott ki péntek este a Veszprém vendégeként. A tréner szerint a mérkőzés nagy részében az történt, amit a debreceni egyetemisták szerettek volna.

- Átadtuk a területet a Veszprémnek, mi pedig kontrákat vezettünk. Megvoltak a helyzeteink, kapufát is lőttünk. Figyelembe véve a körülményeket – hőség, levegőtlenség –, mindkét gárda tagjai hősként küzdöttek. A veszprémiek jobban bírták szusszal, lehet, hogy a jobb erőnlétük miatt. Nem tudom elmarasztalni a játékosaimat. Amennyire nem ízlett nekünk ott a „pálya”, annyira meg fog szenvedni a Veszprém a mi talajunkon – mondta Elek Gergő vezetőedző, aki nincs könnyű helyzetben a sok sérült játékos miatt.

A DEAC a második találkozón, tfő este 20 órától, a DESOK-ban egyenlítheti ki a két nyert meccsig tartó viadal állását. A csapat minden szurkoló támogatására számít, hogy kiharcolja a harmadik meccset.

Kosárlabda – felsőházat érő siker

A Pécs 68-51-es legyőzésével bebiztosította a jövő évi felsőházat a DEAC DSI női kosárcsapata. A lányok szombaton, hazai környezetben búcsúztak az évtől. Kovács Imre együttese összességében a 13. helyen zárt az amatőr bajnokságban, így a következő szezonban a felsőházban, vagyis a legjobb 14 csapat között pattogtathatnak.