Országos gyakorlóiskolai sikerek

A Debreceni Egyetem Balásházy gyakorló középiskolájának végzős diákja, Tóth Máté, mezőgazdász tanuló lett a Nemzet Legjobb Ifjú Versmondója. A Kossuth Gyakorló tehetségei pedig a Bolyai Matematika Csapatversenyen remekeltek.

A pallagi középiskola két diákja évek óta sikeresen szerepel a helyi és az országos versmondó versenyeken. Ezek alapján Tóth Máté (12. c) és Csökmei Henrik (12. d) kvalifikálták magukat a XXXVIII. Nemzeti Radnóti Mikós vers- és prózamondó versenyre. A megmérettetésen Radnóti Miklós két versével és két szabadon választott művel indulhattak a diákok.

Az ifjúsági kategória döntőjébe hatan jutottak tovább. A november eleji finálén végül három Radnóti-diplomát adott át a szakmai zsűri, az egyiket a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolájának és Kollégiumának mezőgazdász ágazatos tanulója, Tóth Máté vehette át, így egy évig a Nemzet Legjobb Ifjú Versmondója címmel büszkélkedhet. Felkészítő tanára Nagy Erika.

Csökmei Henrik különdíjban részesült, és az ország hat legjobb versmondója között tudhatja magát. Felkészítője Bécsi Zoltánné Maczkó Adrienn volt.

Ősszel az egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Ginmáziumának és Általános Iskolájának diákjai is remekeltek. Az Arany János téri iskolából hat, a Kossuth utcai feladatellátási helyről pedig öt csapat vett részt a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján. Több előkelő helyezés mellett, az Arany János téri iskola négy hetedik osztályos diákja, Antal-Szalmás Eszter, Csősz Enikő, Erdős Viktória és Kozák Anna az országos döntőbe is továbbjutott. Felkészítő tanáruk Kovács Andrea.

Sajtóiroda-TB