Nyílt nap a Műszaki Karon

Pályaválasztás előtt álló középiskolások számára tartott bemutatót felvételi, képzési kínálatából csütörtöki nyílt napján a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. Több százan diákok látogatott el az Ótemetői utcai campusra.

Az érdeklődők kipróbálhatták az elektromos és pneumatikus autókat, amelyekkel a kar színeiben versenyezve már több díjat is begyűjtöttek a mérnökhallgatók. Megismerkedhettek a betonkenu, vagy éppen a tésztahíd építés rejtelmeivel, teszteken bizonyíthatták környezettudatos életvitelüket, a Hallgatói Önkormányzat standjánál pedig választ kaphattak az ösztöndíjakkal, kollégiumi ellátással kapcsolatos kérdéseikre is.

Az egész napos program során oktatók, hallgatók előadások keretében mutatták be a képzési kínálatot, az ipar elvárásainak megfelelő megújult szakokat és az új specializációkat a kar Ótemető utcai épületében.

- A program sikerességéről az elsőévesekkel készített felmérések alapján tudunk tájékozódni, a gólyák első helyen jelölik meg mint információforrást a karon rendezett nyílt napot – mondta az unideb. hu portálnak Husi Géza.


Az oktatási dékánhelyettes kiemelte: a város és az egyetem közös érdeke, hogy Debrecenben ipari munkahelyek jöjjenek létre, ehhez viszont szakemberek is kellenek, amiről pedig a Debreceni Egyetem tud gondoskodni. Az azonban biztos – tette hozzá a dékánhelyettes –, hogy végzőseink 90%-a már a diploma kézhezvétele előtt munkahellyel rendelkezik.

A Műszaki Kar az Ipar 4.0 kihívásnak hatására teljesen átalakította képzési programját, órahálóit és a tematikát, valamint azok mennyiségét. Ennek megfelelően indulnak az új, specializált képzések, előtérbe helyezve a duális oktatási formát, amelynek köszönhetően már az egyetemi évek alatt megszerezhetik a kellő szakmai gyakorlatot, tapasztalati tudást a kar hallgatói.

Sajtóiroda - BZs