Öt szekcióban szálltak versenybe a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar hallgatói az idei, 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A TTK-s ifjú kutatók 10 helyezést és 7 különdíjat nyertek el.

A Biológia; a Fizika, Földtudományok és Matematika; a Kémiai és Vegyipari; a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai; valamint a Testnevelés- és Sporttudományi szekciókban mutatták be kutatásaikat áprilisban és májusban a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának hallgatói.

Összesen 31 dolgozatot nyújtottak be, melyekből 10 helyezés és 7 különdíj született, a legjobb eredményt a Fizika, Földtudományok és Matematika szekcióban érték el a TTK hallgatói, ahol egy I., három II. és két III. helyezést, illetve 7 különdíjat szereztek.

- Az OTDK-s megmérettetésnek nagy jelentősége van a TTK-s diákok pályafutásában, hiszen azok a hallgatók, akik vállalják, hogy tanulmányaik mellett a tudományos diákköri műhelyekben plusz feladatokat, kutatásokat végeznek, elkötelezettek a tudományos munka iránt. Kutatásaikat folytatva jellemzően a doktori képzésben folytatják tanulmányaikat, így közülük kerülnek ki a kar jövőbeni oktatói, kutatói – tájékoztatta a hirek.unideb.hu-t Magura Tibor, a TTK Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke.

A díjazottak névsora a csatolt dokumentumban olvasható.

Sajtóiroda - TPL