Biotechnológiai szimpózium

A Debreceni Egyetemen folyó biotechnológiai kutatások legfrissebb eredményeit ismertették csütörtökön a DAB Székházban rendezett tanácskozáson. A mezőgazdasági biotechnológiától az ipari biotechnológián át az egészségügyi biotechnológiáig számos témában tartottak előadásokat.

Az intézményben folyó szerteágazó biotechnológiai kutatások bemutatása, és a szakemberek közötti kollaboráció erősítése a célja a Biotechnológia a Debreceni Egyetemen című tudományos szimpóziumnak, melyet ötödik alkalommal rendeztek meg csütörtökön a Debreceni Akadémia Bizottság Székházában.

- Nagy öröm, hogy jelentős számban vesznek részt középiskolások a szimpóziumon, ami a szakmai utánpótlás-nevelés szempontjából nagyon fontos – hangsúlyozta a szervező bizottság nevében mondott köszöntőjében Pócsi István egyetemi tanár, a DE TTK Molekuláris Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszék vezetője.

Az egyetem vezetése nevében Csernoch László tudományos rektorhelyettes nyitotta meg a rendezvényt, aki kiemelte, hogy bár sokan már eddig is a biotechnológia forradalmi átalakulásáról beszéltek, a jelentős változások csak ezután érkeznek majd.

- Az antibiotikum-rezisztenciától a mikotoxinokig számos olyan kihívás van, amelyre a biotechnológiától várjuk az ütőképes válaszokat, s akkor még nem beszéltünk az olyan alapvető problémákról, mint az egyre gyarapodó emberiségnek szükséges tiszta víz, illetve megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer – fogalmazott Csernoch László.


A rendezvényen az egyetemen valamennyi típusú biotechnológiai kutatása bemutatkozott. Mezőgazdasági biotechnológia témában szó volt a burgonya molekuláris genetikai markerezéséről, a DNS-metiláció és génexpresszió összefüggéseiről az alma növényben. Orvosi és fogorvosi biotechnológiában többek között a fogászati célra alkalmazható fotopolimerizálható biopolimer alapú nanoszálak kialakítási lehetőségeiről, a szacharóz tartalmú poliuretán scaffoldok előállításáról és karakterizálásáról beszéltek. A gyógyszer-biotechnológia területén pedig a szomatosztatin receptorokról mint molekuláris célpontokról, illetve az egyszer használatos és hagyományos termelő berendezések használatáról tartottak előadást.

A tudományos szimpózium az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 számú, „Debrecen Venture Catapult Program” című projekt keretében valósult meg.

Sajtóiroda - TPL