Hallgatói ötletverseny

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar két diákja vehet részt a CARPE Challange októberi döntőjén Valenciában, miután közlekedésfejlesztési ötletükkel megnyerték a szeptember 4-i egyetemi fordulót.

A nemzetközi versenyt a Consortium on Applied Research and Professional Education (CARPE) hirdette meg. A konzorciumnak a Debreceni Egyetem mellett tagja egy-egy hamburgi, utrechti, turkui és valenciai egyetem. A CARPE soron következő konferenciáját október 23-25. között tartják a spanyol városban. A tanácskozáson az egyetemi hallgatóknak egy külön fórumot is biztosítanak, ahol a diákok elmondhatják, mit gondolnak egy aktuális problémáról, és azt milyen ötletekkel próbálják megoldani.

- A Carpe Challange versenyt a Debreceni Egyetemen is meghirdettük még tavasszal.  A hallgatói csapatok az élhető városok témaköréhez tartozó projektötlettel jelentkezhettek, majd az előzsűrizés követően három csapat kapott meghívást az egyetemi döntőbe – tájékoztatott Csernoch László tudományos rektorhelyettes.

A szeptember 4-i eseményen a hallgatók egy rövid videóban és angol nyelvű prezentációval mutatták be projektötletüket. A Műszaki Karról két csapat is részt vett a versenyen: egyik a csapadékvíz városi felhasználásának lehetőségeivel, a másik pedig a megújuló energiák városi alkalmazásával foglalkozott. A Gazdaságtudományi Kar (GTK) hallgatói közlekedésfejlesztési ötletüket mutatták be.

A zsűri döntése alapján a GTK csapata: Vágner Marianna és Várnagy Edina (felkészítő tanár Kovács István) nyerte meg az egyetemi fordulót, így ők utazhatnak októberben Valenciába. A hallgatók a "The Cycling City: Using Smart Solutions in Debrecen" projektükkel képviselik majd a Debreceni Egyetemet és megmérkőznek a másik négy egyetem hallgatói csapatával a CARPE konferencián.

Sajtóiroda-MM