Korszakváltó szenátusi ülés

Utoljára elnökölte a Debreceni Egyetem legfontosabb döntéshozó testületét Szilvássy Zoltán professzor, aki az április 23-ai ülésen átadta a rektori láncot a megválasztott rektornak, Bács Zoltán kancellárnak. A Szenátus egyhangú titkos szavazással támogatta Borné Lampert Andrea kancellári kinevezését, valamint döntött az egyetem szervezeti és működési szabályzatának átalakításáról is.

Rendhagyó módon az elmúlt hónapok helyett a 2013-as kinevezése óta eltelt 13 évet összegezte rektori beszámolójában Szilvássy Zoltán. Felidézte, hogy a korábbi centrum rendszer 2013 novemberi megszűnése hozta el az igazi változást a Debreceni Egyetem életében, amely révén a dékáni kar az intézményi működés meghatározó részévé vált.

- Ezzel a változással tudott a Debreceni Egyetem más sebességre kapcsolni és elhúzni a többi hazai felsőoktatási intézmény előtt – jelentette ki Szilvássy Zoltán.

A rektor rámutatott, hogy a Debreceni Egyetem vezetői hármasa – Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár és Mészáros József kabinetfőnök – már a kancellári rendszer bevezetése előtt, az intézmény saját elhatározásából megalkotta azt a működési mechanizmust, amelyről lényegében mintázhatták a később valamennyi felsőoktatási intézményben bevezetésre kerülő gazdálkodási irányítási rendszert.

A rektor kiemelte a Hallgatói Önkormányzathoz fűződő kiváló viszonyát, amely lehetővé tette, hogy eredményesen együtt dolgozzanak az egyetemi hallgatóság érdekében.

Szilvássy Zoltán elismeréssel szólt az elmúlt évtized alatt Bács Zoltán kancellárral szoros együttműködésben végzett jelentős intézmény-, oktatás- és kutatás-fejlesztési stratégia kidolgozásáról és végrehajtásáról. Hozzátette: hatalmas öröm, hogy Bács Zoltán professzor követi a rektori székben.

- Sporthasonlattal élve: ez a szituáció, ahol most tartunk, ez az első félidő vége, most jön a második. Ugyanaz a csapat, ugyanaz a mérkőzés, és folytatódik a játék. Ne feledjék, a második félidő mindig jobb, mint az első! És most ez következik! – fogalmazott Szilvássy Zoltán leköszönő rektor, aki a Szenátus minden tagjának köszönetet mondott az elmúlt mintegy másfél évtized munkájáért és azt kívánta, hogy a következő másfél évtizedben erre még erősítsenek rá.

Bács Zoltán utolsó kancellári beszámolójában a 2011 óta tartó, gazdasági főigazgató-kancellár posztokon töltött időszak eredményes és hatékony együttműködéséért mondott köszönetet a korábbi egyetemi vezetésnek, Szilvássy Zoltán rektornak, Mészáros József kabinetfőnöknek, a rektori vezetésnek, a Kancellária munkatársainak és az egész egyetemi közösségnek.

Az egyetemi vezető prezentációjában részletezte az elmúlt 15 év intézményi és gazdálkodási fejlődését, kitérve a hallgatói, dolgozói létszám és az egyetemi ingatlanok nagyságának, valamint a finanszírozási és gazdálkodási eredmények jelentős növekedésére és fejlődésére. Kiemelte a jelentős strukturális változásokat: a centrumok megszüntetését, a kancellári rendszer bevezetését és a modellváltást, amely új finanszírozási és felelősségi rendszert hozott, illetve az elmúlt évtizedben történt jelentős előrelépést a külföldi hallgatók létszámában, az egyetemi campusok számában, az oktatói-kutatói bérekben, a saját tőke nagyságában, valamint az egyetemi közösségi életben.

Az utódlás kapcsán kiemelte: arra törekedtek, hogy a kancellári munkát olyan vezető lássa el, aki ismeri az intézményt és nem kívülről érkezik. Bács Zoltán arra kérte a Szenátust, hogy – ahogy 9 évvel ezelőtt az ő esetében – bár nem előírás, de szavazással erősítsék meg az új kancellárt. A testület tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta Borné Lampert Andrea kinevezését.

A leendő kancellár megköszönte a testület bizalmát és bemutatkozásában elmondta, hogy 2008 óta dolgozik a Debreceni Egyetem gazdasági egységénél, 2015 óta általános kancellárhelyettes, amely jelentős felelősség és megtiszteltetés egyben. Kiemelte az elmúlt évtized dinamikus fejlődését a gazdálkodási működésben, amely nyomán egy jól működő, stabil, összetartó csapat alakult ki a Kancellárián.

A Szenátus elfogadta a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a Kancellária ügyrendjének módosítását, amely nyomán lehetővé vált, hogy kiírják a rektorhelyettesi és a megjelenő új funkciókra vonatkozó pályázatokat. Mivel a jelenlegi rektorhelyettesek megbízása április végén szintén lejár, így a pályázatok lefolytatásig megbízott vezetőket neveztek ki.

Általános rektorhelyettesi feladatok ellátására Páll Dénes professzor, az ÁOK Orvosi Klinikai Farmakológiai Tanszék tanszékvezetője, a Gyógyszer- és Élelmiszerfejlesztési Koordinációs Központ igazgatója, a Klinikai Központ jelenlegi elnökhelyettese,

tudományos elnök feladatainak ellátására a jelenlegi dékáni feladatai ellátása mellett Kun Ferenc professzor, a Természettudományi és Technológiai Kar dékánja,

oktatási elnök feladatainak ellátására a jelenlegi dékáni feladatai ellátása mellett Fenyves Veronika professzor, a Gazdaságtudományi Kar dékánja,

nemzetközi rektorhelyettes feladatainak ellátására Jenei Attila professzor, az ÁOK Alapozó Orvosi Ismeretek Intézet intézetvezetője, a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ igazgatója,

ágazati fejlesztésekért felelős rektorhelyettes feladatainak ellátására Harsányi Endre professzor, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgatója, jelenlegi agrárinnovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettes kap megbízást május elsejétől.

Több javaslatot is elfogadott a Szenátus magasabb vezetői megbízás ellátására kiírt pályázatok rangsorolására: a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Arany János téri, Kossuth utcai és Csengő utcai feladatellátási helyén két-két főigazgató-helyettes, valamint a Csengő utcai feladatellátási helyen tanárképzési főigazgató-helyettes, a Gyakorló Óvodában pedig igazgató-helyettes pozícióra. Döntés született még a személyi ügyek között tudományos tanácsadói pályázat rangsorolásáról, illetve professor emeritus cím adományozásáról.

Módosította a Szenátus a Karok Működési Rendjét a Gyógyszerésztudományi Kart érintően, a Gazdálkodási Szabályzatot, a munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjére és a felvételi eljárásra vonatkozó szabályzatot, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot, illetve a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatot. A testület a szervezeti kérdések sorában támogatta továbbá az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) pályázatainak intézményi lebonyolításáról szóló szabályzat megváltoztatását és az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatainak intézményi lebonyolításáról szóló szabályzat hatályon kívül helyezését célzó javaslatokat.


Az oktatási ügyek között elfogadták a 2026/2027-es tanév időbeosztásának rendjét a 13 karra vonatkozóan, támogatták lean és működési kiválósági menedzser mesterképzési szak intézményi hatáskörben történő létesítését és indítását a GTK-n, valamint infekciókontroll mesterképzési szak indítását angol nyelven az ETK-n. Siófok képzési helyen is indulhat több új mesterképzés a Szenátus mostani döntése alapján: szociális ismeretek tanára (ETK), közgazdásztanár (GTK), agrármérnöktanár (MÉK) és mérnöktanár (MK). Támogatta a testület MSc-szakok képzésértékelési eljárásainak indítását is (muzeológia – BTK, vállalati interkulturális menedzsment – BTK, egészségügyi bioinformatika – ETK, klasszikus hangszerművész mesterszak harsona, mélyhegedű és tuba szakiránya – ZK), továbbá német üzleti kommunikáció specializáció indítását a germanisztika alapképzési szakon (BTK), illetve mesterséges intelligencia üzleti és pénzügyi alkalmazásai szakközgazdász szakirányú továbbképzési szak indítását a GTK-n.  

Jóváhagyott a Szenátus több intézményi együttműködési megállapodást is, valamint elfogadták a 2026/2027-es tanévre érvényes kollégiumi térítési díjakról szóló megállapodást. Döntés született mindemellett MI-alapok és munkahelyi MI-alkalmazások, MI-rendszerek tervezése, illetve MI-alkalmazások fejlesztése és üzemeltetése részismereti képzések indításáról az Informatikai Karon, utolsó napirendi pontként pedig elfogadták a karok és a köznevelési intézmények, valamint az AKIT 2026. évi működési és üzleti tervét.

A szenátusi ülés zárásaként a leköszönő Szilvássy Zoltán rektor átadta a rektori láncot a megválasztott Bács Zoltán professzornak.

Sajtóközpont

 

Last update: 2026. 04. 27. 09:47