A Sanghaj délnyugati részén, Kína kereskedelmi, pénzügyi, kulturális és ipari termelési központjában található East China University of Science and Technology (ECUST) kutatásorientált felsőoktatási intézmény. A világ legjobb egyetemeinek rangsorában (QS World University Rankings) jelenleg a 645-650. helyen szerepel, de gépészmérnöki területen a 401-450., míg vegyészmérnöki területen az igen előkelő 101-150. kategóriában tartják számon – derült ki abból a prezentációból, melyet az ázsiai intézmény képviselői tartottak szerdán a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán (DE TTK).
A kínai delegáció tagjai (Zhan Wangcheng, Tang Jimin, Tian Ye, Li Yang) hangsúlyozták, hogy az ECUST többszintű, mindenre kiterjedő nemzetközi hálózatot épített ki több mint 130 felsőoktatási intézménnyel és kutatóintézettel világszerte, köztük az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetemmel. Látogatásuk célja az volt, hogy a Debreceni Egyetemmel is szoros együttműködést alakítsanak ki a vegyész- és a gépészmérnöki képzés területén.
A megbeszélésen Kun Ferenc, a DE TTK dékánja kiemelte, hogy a karon tanuló több mint 2500, köztük 800 külföldi hallgató jövője szempontjából a minőségi oktatás mellett kiemelten fontos az ipari partnerekkel és más felsőoktatási intézményekkel való kapcsolatok fenntartása, szélesítése. Jelenleg több mint száz vállalattal áll a TTK oktatási-kutatási kapcsolatban, közülük az egyik legfontosabb a BorsodChem Zrt. A vegyipari nyersanyaggyártó céggel fennálló többéves együttműködés újabb állomása lehet a BorsodChem Zrt. által felajánlott ösztöndíj, melynek révén a Debreceni Egyetem hallgatói egy évet tanulnának a sanghaj-i intézményben, és a képzést követően mindkét egyetem diplomáját megszereznék.
Az ECUST a DE Műszaki Karával is közös képzés kidolgozására törekszik. A tervek szerint a gépészmérnöki szak hallgatói kapnának lehetőséget arra, hogy a Debrecenben szerzett magas szintű elméleti és szakmai ismereteiket Kínában is gyarapítsák. Az egyeztetésen Tiba Zsolt külügyi dékáni megbízott elmondta, hogy a több mint 3000, köztük ezer külföldi hallgatót számláló Műszaki Kar számára is prioritás az együttműködés a vállalati partnerekkel és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, ezért bizakodva tekintenek a ECUST-tal való lehetséges megállapodásra oktatási és kutatási szempontból egyaránt.
Sajtóközpont-TB