A Természettudományi és Technológiai Kar középiskolások számára szervezett ingyenes táborába idén is mintegy százan jelentkezhetnek. A diákok augusztus 24-e és 29-e között nyerhetnek betekintést a kar oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak életébe. A TTK megnyitja laboratóriumait, ahol a tábor lakói a legmodernebb eszközökkel, valamint felkészült és elkötelezett munkatársak irányításával egy-egy kutatási projektfeladatot dolgoznak ki. A tábor utolsó napján konferenciát szerveznek, melyen a résztvevők kutatómunkájuk eredményeit egy rövid prezentáció során mutatják be.
A kar Biológiai és Ökológiai, Biotechnológiai, Fizikai, Földtudományi, Kémiai és Matematikai Intézete változatos kutatási témákat kínál, amelyekbe akár egyéni, eredeti ötletek is bevonhatók, így ösztönözve a diákok kíváncsiságát, felderítő kedvét. A tábor szervezői lehetőséget kínálnak arra, hogy az iskolákba visszatérve a fiatalok folytassák a kutatómunkát, akár tanárukkal együtt tartsák a kapcsolatot a TTK intézeteivel és bekapcsolódjanak tehetséggondozó programjaiba. A munkát színes programok teszik változatossá, az ismeretterjesztő előadások és laborlátogatások mellett igyekeznek bemutatni az egyetemi diákélet szépségeit is.
Mivel a tábor ingyenes, a részvétel feltételekhez kötött. A jelentkezőknek be kell nyújtaniuk egy motivációs levelet, egy szaktanári ajánlást, valamint egy pályamunkát is el kell készíteniük, a határidő május 31.
A táborral kapcsolatos minden további fontos információ megtalálható itt.
Sajtóközpont