Richter Anna Díjjal ismerték el a GYTK csapatát

A gyógyszerészi pálya szépségeit bemutató filmsorozat elkészítésére nyert támogatást a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának csapata a Richter Anna Díj jóvoltából. A 10 + 1 részes ismeretterjesztő alkotás a tervek szerint nagyjából egy év múlva kerülhet fel a legnagyobb internetes videómegosztóra.

A gyógyszerész hivatás napjainkban hiányszakma, a középiskolás diákok közül csak kevesen jelölik meg első helyen a felvételi eljárás során a Gyógyszerésztudományi Kart, pedig a jól képzett gyógyszerészek fontos résztvevői egy sikeres társadalomnak – emelte ki a hirek.unideb.hu-nak Bácskay Ildikó a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának (DE GYTK) dékánja annak kapcsán, hogy a kar végzős hallgatóiból – Frei Grétából, Deák Rékából – és mentortanárukból, Bácskay Ildikóból álló alakulat elnyerte a Richter Annáról elnevezett díj négy millió forintos támogatását.

 
A csapat tagjai a probléma legfőbb okát abban látják, hogy a fiatalok alig ismerik a gyógyszerészetben rejlő lehetőségeket, mivel az egyetemi képzés szerintük nem rendelkezik komplex bemutatkozó anyaggal. Ezért úgy gondolják, hogy hasznos lesz, ha készítenek egy videósorozatot a leendő egyetemisták tájékoztatására. Terveik szerint az ismeretterjesztő filmek jóvoltából a diákok átfogó képet kapnak majd a gyógyszerész hivatásról és arról, hogy mi vár rájuk, ha felvételt nyernek a gyógyszerész képzésre.

 
– Nagyon fontosnak tartom, hogy megkaptuk ezt a díjat, mely komoly presztízst jelent a gyógyszerészek között. Örülök, hogy a hallgatóim szinte önállóan találták ki a projekt ötletét és dolgozták ki a megvalósítási tervet. Ez azt jelenti, hogy kiválóan dolgoztunk, jó példát mutattunk a fiataloknak – fogalmazott Bácskay Ildikó.

A DE GYTK csapata azt reméli, hogy a 10+1 részes filmsorozat jóvoltából szórakoztató és informatív formában tudják inspirálni a középiskolásokat, hogy pályaválasztásuk során gondoljanak a gyógyszerész hivatásra is. Azért, hogy a várhatóan nagyjából egy év múlva elkészülő és a legnagyobb videómegosztóra felkerülő sorozat eljusson a címzettekhez, a pályaválasztás előtt állókhoz, közösségi média felületeken átfogó kampányt is indítanak.

 
 
Sajtóközpont – OCs