Százmilliók tudományfinanszírozásra az ÁOK-n

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara saját forrásból évente több száz millió forintos támogatással ismeri el oktatói, kutatói eredményes tudományos munkáját. A kar ezzel is ösztönözni szeretné az orvostudományi kutatásokat, illetve a nemzetközi publikációk megjelentetését.

Az Általános Orvostudományi Kar szakemberei az előző évben nyomtatott formában megjelent publikációik, pályázati aktivitásuk (például: OTKA, TÉT) és a végzett PhD-hallgatóik száma alapján kaphatnak támogatást. A publikációnál feltétel, hogy a cikk külföldi, impaktfaktorral rendelkező folyóiratban jelenjen meg, emellett fontos kritérium, hogy a kutató utolsó, első vagy levelező szerző legyen, és a cikkben feltüntesse az Általános Orvostudományi Kart is. 

A legtöbb támogatás az 5 impaktfaktor fölötti folyóiratokban megjelent cikkekért jár, ezekért a kar több mint 2 millió forintot fizet. Végzett PhD-hallgatónként 500 ezer, a futó pályázatokért pedig 1 millió forintot kapnak a kutatók.  
A múlt évi tevékenység alapján 2022-ben tudományfinanszírozásra saját forrásból több mint 500 millió forintot fordít a kar. A támogatási összeg kizárólag további kutatásokra fordítható. 

-    Színvonalas oktatás eredményes kutatás nélkül nem lehetséges. Azt gondoljuk, hogy célzottan kell támogatni azokat, akik sikeresek ezen a területen. Ez egy egyértelmű visszacsatolás az eredményességről, azt honoráljuk, és a további tudományos tevékenységet próbáljuk bátorítani. Azt tapasztaljuk, hogy a cikkek száma stagnál, de a publikációk egyre nívósabb folyóiratokban jelennek meg - emelte ki Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja. 

Az ÁOK egy másik keretből (Bridging Fund) azokat a vezető kutatókat támogatja, akiknek az OTKA kutatási témapályázatuk, illetve a fiatal kutatói kiválósági program pályázatuk jó bírálatokat, pontszámot kapott, azonban forráshiány miatt a kutatást nem finanszírozták. 

-    A támogatás elsődleges célja a kutatási program dologi részeinek finanszírozása, ezzel elősegítve, hogy a következő évben az oktató nagyobb sikerrel pályázhasson az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) támogatására – ismertette a dékán.  

A Bridging Fund egy évre szól, és a kutató vállalja, hogy ez idő alatt az ÁOK munkatársa marad, illetve a következő évben átdolgozott formában újra pályázik az OTKA pályázatra. A támogatást 6 év alatt kétszer, nem egymást követő években lehet elnyerni. Fontos, hogy olyan kutató nem kaphatja, akinek futó OTKA pályázata van. A támogattak száma folyamatosan emelkedik. Az Általános Orvostudományi Kar 2020-ban 25 és fél millió, tavaly 48 millió forintot fizetett ki a Bridging Fund keretében, idén pedig várhatóan 54 millió forinttal támogatják a kutatóikat. 

Sajtóközpont - CzA